A Magyar Nemzet úgy tudja, a Széchenyi-pihenőkártya felhasználásának kibővítését javasolják az élelmiszerboltokban a kiskereskedelmi ágazat képviselői. Az InfoRádió szerint ugyanezt kéri a főváros vezetése is. A lap azt írja, a gazdaságvédelmi akciótervhez utólag benyújtott konszenzusos indítvány szerint a turizmusban forgó Szép-kártya beváltási körének átmeneti kiterjesztése

több ezer családnak jelentene azonnali segítséget.

Több milliárd forintnyi támogatást jelentene, ha megosztanák a turisztikai iparággal az eredetileg a munkavállalók rekreációját szolgáló kafetéria bármely alzsebében lévő összeget. Az ágazat képviselői szerint a veszélyhelyzetben különösen nagy szükség van arra, hogy a béren kívüli juttatásként év elején feltöltött összeget a több mint egymillió kártyatulajdonos a mindennapos bevásárlra költhesse.

Kezdeményezzük, hogy a Szép-kártya bármely »zsebe« nyíljon meg jogszerűen az élelmiszerek, fertőtlenítőszerek és a napi cikkek vásárlására. Az egyéb célú felhasználás a vészhelyzetben lehetetlen, a családoknak pedig szükségük van anyagi segítségre.

- mondta a lapnak a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Neubauer Katalin közölte, számos javaslatuk szerepel a kamarai csomagban, de azokon túl, azt is szeretnék, ha a kormány elrendelné azon boltok bezárását, amelyeket a kijárási korlátozás miatt a vevők nem látogathatnak, hogy ne kelljen bérleti díjat fizetni, hiszen ha nincs vevő, nincs forgalom, amiből a díj fizethető lenne.

4000 milliárdos válságkezelési alapot javasol a kamara, a kormány cégekbe szállhatna be tulajdonosként

Az állam vinné a főszerepet, de a vállalkozásoknak és munkavállalóknak is bőven jutna a terhekből az iparkamara válságkezelő forgatókönyve szerint, amiből a kormány gazdaságélénkítő terve is táplálkozhat majd. 4000 milliárd forintos válságkezelési alap formálódik, de mindenekelőtt mentenék a munkahelyeket, aztán jönnek majd a különadók.

A főváros szintén azt kéri a kormánytól, hogy a Szép-kártyán lévő pénzt élelmiszervásárlásra lehessen fordítani. A főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet az InfoRádiónak azt mondta, az embereknek most nem arra van szükségük, hogy néhány hónap múlva elmenjenek üdülni,

sokkal fontosabb lenne, hogy a napi betevőt, a napi élelmiszert meg tudják venni.

Emellett az adó- és járulékkedvezmények kiterjesztését sürgetik. A kormány a turizmus esetében - nagyon helyesen - elrendelte a járulék- és adókedvezmény bevezetését, de voltak, akik kimaradtak (pl. idegenvezetők, városnéző buszokat üzemeltető vállalkozások, illetve alvállalkozóik). Gy. Németh Erzsébet közölte, a főpolgármester kérte, hogy rájuk is vonatkozzon a adó- kedvezmény, hiszen egy idegenvezető, aki hónapok óta nem tud dolgozni, hiszen nincsenek turistacsoportok, borzasztóan nehéz helyzetben van.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!