Botswana feloldotta a 2014-ben elrendelt elefántvadászati tilalmat - írja a Live Science. A jogszabályt Ian Khama, a természetvédelmi elkötelezettségéről elhíresült elnök ciklusa alatt vezették be, tavaly azonban Mokgweetsi E.K. Masisi elnök elrendelte a törvény felülvizsgálatát. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen szabályok vonatkoznak majd a vadászokra.

A kormány indoklása szerint azért van szükség a tilalom felfüggesztésére, mert 2019-re jelentősen elszaporodtak az állatok az országban, az emberek és elefántok közti konfliktusok pedig egyre gyakoribbak.

Emellett a korábban elefántvadászatból élők megélhetése is veszélybe került.

Botswanában megközelítőleg 130 ezer elefánt él, ez a teljes afrikai elefántpopuláció mintegy egyharmada. A vadászati tilalom bevezetése óta az egyedszám valóban növekedni kezdett, ráadásul a vadorzók ellen is sikerült komoly eredményeket elérni. Ennek ellenére az országban még napjainkban is problémát jelent az orvvadászat, tavaly szeptemberben 87 állat tetemét találták meg egy helyi védett területen.

Veterinary doctors check the condition of a young female elephant sedated to be fitted with a geographical positioning system (GPS) collar in the Garamba National Park, northeastern Democratic Republic of Congo (DRC) on February 2, 2016. Chronic insecurity, regional conflict, tough terrain and isolation make Africa's Garamba park perhaps the most difficult place on the continent to practice conservation. 114 elephants were killed last year. / AFP PHOTO / TONY KARUMBA

87 elefántot mészároltak le orvvadászok Botswanában

Az agyarukért.

A természetvédelmi szervezetek szerint az emberek és elefántok közti konfliktusok hátterében valójában nem a túlszaporulat, hanem a szokatlanul száraz időjárás áll. Az aszály miatt kevés a víz, az állatok pedig a lakott területek közelében keresnek vizet.

Paula Kahumbu, a nonprofit Wildlife Direct igazgatója egy tweetben rávilágított, hogy a vadászat legalizálása nem fogja enyhíteni a problémát, hiszen a vadászok nem a falvak és városok védelmében, hanem a legnagyobb agyarú példányok kilövésében érdekeltek. A szakértő úgy gondolja, hogy a vadászat hatására az elefántok még agresszívabbá válhatnak.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!