Több évi tilalom után ismét legális elefántvadászat indul Botswanában, ahol mintegy 300 állat kilövésére adtak engedélyt a szezonban - írja az MTI. "Ma reggel kezdetét vette a vadászati idény, amely a tervezettnek megfelelően zajlik" - jelentette be kedden Kabelo Senyatso, a nemzeti parkokat igazgató hatóság vezetője. Mint mondta, az idény szeptember 21-ig tart majd, addig 287 elefántot ejthetnek el a jó pénzt fizető vadászok.

A szafariparadicsomnak számító dél-afrikai országban már tavaly engedélyezni akarták az elefántvadászatot, de akkor a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az ágazat újraindítását.

Anup Shah / Getty Images

"Máris kuncsaftok vannak a helyszínen, néhányan közülük az Egyesült Államokból és más országokból érkeztek" - mondta Debbie Peak, a BWPA vadászatot támogató lobbiszervezet szóvivője. Peak örömét fejezte ki az üzlet újraindulása miatt, hozzátéve, hogy az elefántvadászat felújítása jót tesz a helyi közösségeknek és a nemzetgazdaságnak is.

A döntést ugyanakkor rengeteg kritika érte.

Botswana jól teljesít a természetvédelemben, ezért is váltott ki nemzetközi felháborodást tavaly az elefántvadászat újbóli engedélyezésének híre. Tény, hogy míg Afrika sok térségében csökken az elefántok száma, Botswanában az 1991. évi 50 ezerről 130 ezerre nőtt az állomány, amely a teljes afrikai elefántpopuláció csaknem egyharmadát teszi ki.

A teljes populáció ugyanakkor még mindig óriási veszélyben van, ezért sok természetvédő szerint nem lenne szabad lokális vadászatokat engedélyezni. Sőt, a botswanai egyedek helyzete is törékeny, az orvvadászat, az élőhelyek zsugorodása és a betegségek még mindig fenyegetik a helyi példányokat. További problémát jelent, hogy nem végeztek átfogó tudományos kutatást a kilövések legalizálása előtt, sok botswanai elefánt pedig valójában határokon át vándorol, így nem tarthat rájuk igényt Botswana.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!