Jellinek azt ígérte, az új tulajdonossal szakmai fórumot szerveznek majd azoknak az építészeknek, akik a felújítás egyes részei miatt tiltakoztak.


Mi is írtunk róla, hogy a látványtervek publikussá válása óta szólalnak fel a magyar építészet fontos szereplői a Duna-parti Sofitel szálloda átépítése ellen. Március elsején 12 Kossuth-díjas építész adott ki közleményt, amiben a projektet bírálták.

Az épület eladásának hírét Jellinek Dániel, az átépítés alatt álló Sofitel hotel eddigi tulajdonosának, az Indotek-csoportnak a vezérigazgatója megerősítette:

- mondta az Indexnek.

Jellinek közölte, hogy az új tulajdonossal szakmai fórumot szerveznek azoknak az építészeknek, akik a felújítás egyes részei miatt tiltakoztak.

A felelős tervező Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik vezetője, Bánáti Béla a kritikákra reagálva korábban azt mondta, hogy félreértések egész soráról van szó, és szerinte az új homlokzat nem változtatja meg az épület lényegét.

A Sofitel új tulajdonosa, az Equilor Alapkezelő Zrt., amiben többségi tulajdonos az EQA Eszközkezelő Zrt. Ebben közel 25 százalék részvénye van Szécsényi Bálintnak, 50,5 százalék pedig a Közép-Európai II. Magántőkealapé, amely Tiborcz István üzlettársához és barátjához, Szécsényi Bálinthoz köthető. A tényleges tulajdonosi nyilvántartásban azonban Hornung Áron szerepel, aki szintén kapcsolódik Tiborcz István üzleti köreihez - emlékeztet a 24.hu.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!