Mint azt megírtuk, múlt pénteken egy idős férfi megölte 50 éves lányát, majd magával is végezni próbált Mosonmagyaróváron. Az apát eszméletlenül találták a házban, de sikerült újraéleszteni, majd kórházba vitték. A lánya azonban addigra már halott volt.

A Blikk úgy tudja,

a férfi azért végzett lányával, mert az mozgásképtelen, súlyosan sérült volt, és az apa halála után nem lett volna, aki gondoskodjon róla.

A lap információ szerint

apa és lánya közösen döntött arról, hogy mindketten meghaljanak. Búcsúlevelet is írtak, amiben állítólag ezt megfogalmazták.

hirdetés

Egy idős asszony, aki régóta ismerte a családot, mert egy házban lakik velük elmondta, hogy az 50 éves nő betegen született: nem tudott mozogni, ezért 24 órás ápolásra szorult. A szülők nagyon szerették a lányukat, együtt gondozták otthon, majd beadták egy intézetbe, később azonban mégis hazahozták. A család élete akkor fordult fel, amikor kiderült, hogy az anya rákos, mellette pedig dialízisre is kellett járnia.

Az asszony szerint az apa nagyon rosszul viselte felesége betegségét, és teljesen összetört, amikor az asszony meghalt. Bár ezután is ugyanúgy gondozta a lányukat, egyre szótlanabb és rosszkedvűbb lett, nem is nagyon hagyta el az otthonukat.

Egy másik ismerős a lapnak elárulta, hogy

az idős férfi unokája talált rá haldokló nagyapjára, ő értesítette a mentőket, akik még újra tudták éleszteni a férfit, aki jelenleg is kórházban, az intenzív osztályon fekszik.

Az RTL Híradó korábbi riportja a tragédiáról:

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.



hirdetés