Németország migrációs szempontból néhány éve két tendenciát él meg egyszerre: míg külföldiek költöznek be az országba, addig a németek közül többen hagyják el az országot, mint amennyien visszatérnek. 2016 és 2018 között 295 ezer némettel több emigrált Németországból, mint ahányan hazatértek - derült ki a szövetségi kormány 2018-as migrációs jelentéséből, amiről a Welt és a ZDF is beszámolt. (Azért 2018-as, mert a bevándorlási hivatal szakértői többféle adatforrást is felhasználnak számításaikhoz.)

A jelentés szerint az, hogy több német hagyja el az országot, mint ahány állampolgár visszaérkezik, egy 1993 óta tartó tendencia, de 2004-ig összességében pozitív volt a mérleg a világ más országaiból betelepülő németeknek köszönhetően.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal migrációs adatai szerint az elvándorlás Németországból 2005 és 2015 között évente átlagosan 39 ezer fős volt, ezután viszont évi 100 ezer embert jelentett. Ennek hátterében valószínűleg a módszertan változása áll, amiről azt mondják a szakértők, hogy az új számítási mód megbízhatóbb, mint az előző, azaz már 2016 előtt is jóval több német hagyhatta el az országot, mint a statisztikák mutatják.

Mindeközben a külföldiek beköltözése továbbra is történelmi magasságokban van: nettó 460 ezerrel lettek többen 2018-ban. Azért nettó, mert 1 millió 384 ezer külföldi érkezett, de 924 ezer közben elhagyta Németországot. Ugyanakkor ez csak a hetedik legmagasabb szám a Német Szövetségi Köztársaság történetében:

  • 1970-ben, a vendégmunkás-toborzások csúcspontjakor 542 ezerrel,
  • 1992-ben, a Szovjetunió felbomlása után 596 ezerrel,
  • 2004-ben és 2007-ben a menekültügyi rendszer és a keleti EU-s államokból való bevándorlás miatt 577, illetve 499 ezerrel,
  • a két "csúcsévben", azaz 2015-2016-ban, a migrációs hullám csúcsán 1 millió 157 ezerrel, majd 635 ezer fővel

gyarapodtak.

Azóta folyamatosan csökken a külföldről érkezők száma, ahogy nem mellesleg a menedékkérőké is. A 2017-es úgy 200 ezer menedékkérelem után 2018-ban 161 ezret indítványoztak, tavaly pedig 140 ezer körül lehetett a menedékkérelmek száma.

Kik mentek Németországba?

2018-ban a 460 ezer külföldi közül a legtöbben másik EU-s tagállamból érkeztek. A nettó migrációs lista élén a román állampolgárok állnak (62 ezren), őket a horvátok és a bolgárok követik (25-25 ezer fővel).

A jelentés szerint 212 ezer magyar állampolgár él Németországban, 2018-ban 42 ezren költöztek oda, de 30 ezer távozott is ebben az évben.

Ázsiai országokból 119 ezer ember ment a németekhez, közülük - bár évről kevesebben - a legtöbben, 29 ezren szírek. Amíg 2017-ben még a származási országok sorrendjében a hatodik volt Szíria, addig tavalyelőtt már csak a tizenegyedik. A statisztika szerint Törökország európai állam, és onnan 18 ezer állampolgárral több ment Németországba, mint amennyien távoztak.

A Központi Idegenrendészeti Nyilvántartás nem a származást, hanem a tartózkodás célját nézi, más adatforrásokból dolgozik, emiatt más számokra is jut. E szerint 522 ezer emberrel lett több Németországban 2018-ban, 97 ezren családegyesítés révén érkeztek, 170 ezren pedig kvótamenekültek vagy menedékkérők.

Fotó:Boris Roessler/dpa/ AFP

110 ezer külföldi kezdte meg a felsőoktatást Németországban, 48 ezren eleve tanulmányi vízummal érkeztek az országba. A legtöbb ott tanuló külföldi kínai, őket az indiaiak követik, majd a szíriaiak. A polgárháború sújtotta közel-keleti ország állampolgárai közül 6 ezren kezdték meg felsőfokú tanulmányaikat. Összesen pedig körülbelül 400 ezer külföldi hallgató van Németországban.

61 ezren mentek nem EU-s országból Németországba foglalkoztatási célból, közülük 39 ezernek volt felső- vagy középfokú végzettsége. Ilyen munkavállalókból ennél jóval többre lenne szüksége a német gazdaságnak, erről itt írtunk korábban.

Németország már régóta bevándorlási célország, amit az is mutat, hogy a németek jó negyede is migrációs háttérrel rendelkezik (13,5 millió fő), vagy legalább az egyik szülője német állampolgárság nélkül született. Ugyanakkor a felük, noha nem német állampolgárnak született, német nemzetiségű.

A migránsok aránya egyre nagyobb minél fiatalabb korosztályokról van szó. A Szövetségi Népességkutatási Intézet egy kutatása arra jutott, hogy a világon nincs még egy ország, amelyiknek ilyen hosszan ilyen alacsony lett volna a születési rátája, számszerűen ez kevesebb mint másfél gyereket jelent 1975-től 2015-ig, amikor is enyhe növekedés indult. De ez is a bevándorlásnak köszönhető, ugyanis a 788 ezer gyerek közül, akik 2018-ban születettek (ami 2600-zal több, mint amennyien 2017-ben) 683 ezren német állampolgárként látták meg a napvilágot, 105 ezren viszont nem. Az utóbbiak száma egy év alatt nagyjából megduplázódott.

Azok pedig egyre kevesebben vannak összességében, akik német születésűek: 2005-ben még 66,4 millióan voltak, 2018-ra már csak 60,8 millióan maradtak.

Kiemelt kép: Sven Hoppe/dpa/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!