Nemrég a bulvár ismét elővette Will Smith és felesége 23 éve tartó házasságát, méghozzá egy harmadik fél miatt. A 27 éves amerikai énekes, August Alsina a Complex magazin interjújában mesélte el, hogy már évek óta romantikus viszonyt folytat a 48 éves Jada Pinkett Smith-szel, amiről a férje is tudott, és egyáltalán nem bánta.

Évekig mindenemet beleadtam ebbe a kapcsolatba, mély szerelembe estem, nagyon szeretem Jadát. Átadtam magam az egész kapcsolatnak.

Ugyanebben az interjúban arról mesélt, hogy közben Will Smith-szel is jó kapcsolatot ápolt, olyannyira, hogy volt egy beszélgetésük, amiben ledumálták, és Smith kvázi engedélyt adott rá, hogy a feleségével járjon. Pár órával az interjú megjelenése után Pinkett Smith sajtósa tagadta, hogy mindez igaz lenne. A színésznő később a Twitteren reagált, hogy neki ezt a hírt még fel kell dolgoznia, amit egyébként majd a saját beszélgetős műsorában, a Red Table Talkban tesz meg.

Az adás elkészült, Pinkett Smith elhívta férjét a felvételre, ahol kamerák előtt bevallotta, hogy tényleg viszonya volt a fiatal énekessel. Azt is elmondta, hogy mindez akkor történt, amikor ők szakítottak, merthogy évekkel ezelőtt volt egy időszak, amikor nem álltak szóba egymással és azt hitték, vége a házaságuknak is.

Will Smith felesége egyenes adásban mondta el férjének, hogy viszonya volt

Jada Pinkett Smith saját műsorában beszélték ki a dolgot.

Jada Pinkett Smith és August Alsina 2017-ben. Fotó: Paras Griffin/Getty Images

Alsina egyébként sokat elárult a kettejük viszonyáról, arról is készségesen beszámolt, hogyan ismerkedtek meg egymással. Az énekes jó barátja Jaden Smith-nek, Smith-ék fiának, aki 2015-ben bemutatta őt a családjának. Alsina az évek során szépen lassan szoros kapcsolatba került mindenkivel, így Pinkett Smith-szel is. A viszonyuk már évek óta közbeszédtéma, ezért is döntött úgy, hogy most tisztázza a helyzetét, mert zavarta, hogy a magánéletéről szóló pletykák hatással vannak a karrierjére, és az sem tetszett neki, hogyan tekintenek rá az emberek emiatt.

Fotó: Ron Wolfson / Liaison Agency

Sokak szerint azért lehet alapja a történetnek, mivel Smith-ékről már évek óta azt beszélik, hogy nyitott házasságban élnek. 2013-ban Pinkett Smith egy interjúban tényleg olyan ködösen beszélt a kapcsolatukról, amibe könnyedén bele lehet magyarázni, hogy másokkal is találkozgatnak. Egész pontosan így fogalmazott:

Mindig is azt mondtam Willnek, hogy azt csinál, amit csak akar, mindaddig, amíg nyugodtan tükörbe tud nézni. Végső soron ő csakis magáért felel. Én itt vagyok neki, mint a partnere, de neki kell szembenéznie önmagával. Ő dönti el, hogy kivel akar együtt lenni, ez nem az én tisztem, ahogy fordítva sem.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jada Pinkett Smith (@jadapinkettsmith) által megosztott bejegyzés, Aug 23., 2019, időpont: 12:22 (PDT időzóna szerint)

Ezek után nyilván az egész világ azt találgatta, vajon ezzel a néhány mondattal elismerte-e a nyitott kapcsolatukat, de nem sokkal a megnyilvánulása után Twitteren tagadta, hogy ilyen elveken működne a házasságuk. Két évvel később, amikor a kapcsolatukról faggatózott Howard Stern, nagyjából ugyanezt mondta el, csak a csomagolás volt más:

Nem a dadája vagyok. Egy felnőtt ember. Megbízom benne. A világon minden szabadság megadatott neki, és amíg tükörbe tud nézni, addig belefér.

2018-ban már Will Smith is csepegtetett néhány információmorzsát arról, hogy egymást nem házastársként, hanem élettársként aposztrofálják, tehát az életük minden egyes mozzanatában egymás partnerei és elválaszthatatlanok. Ekkor megint mindenki azzal foglalkozott, vajon ez a címke azt jelenti-e, hogy a romantika helyét felváltotta köztük a barátság.

Partnerként tekintünk egymásra, elértünk az életünk olyan szakaszához, amikor rájöttünk, hogy szó szerint örökké együtt leszünk. Nincs semmi, ami ezen változtatna. Nem tudna semmit sem mondani vagy csinálni, ami tönkretenné a közös életünket. Amíg élek, támogatni fogom, és iszonyú jó érzés, hogy ebben a fázisban van a kapcsolatunk

- mondta Smith. Vagyis nagy esély van rá, hogy sosem fog kiderülni, hogy Pinkett Smith-nek valóban volt-e viszonya Alsinával, ahogy az sem, pontosan mégis mit jelent az, amit a házasságról, mint koncepcióról Smith-ék gondolnak.

Egy dolog biztos: az ő életük, felettük ítélkezni pedig nemcsak hiba lenne, de felesleges is.

Kiemelt kép: Kevin Winter/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!