Az óriásvarangyot, más néven agavarangyot azzal a céllal telepítették be Ausztráliába az 1930-as években, hogy csökkentse a mezőgazdasági kártevők mennyiségét. A program azonban nem a tervek szerint alakult, a faj mára invázióssá vált, és komoly károkat okoz az őshonos élővilágnak. Érdekes módon a békákra az egyik legnagyobb fenyegetést önmaguk jelentik: a frissen kikelt példányokat nagy számban pusztítják a kannibál ebihalak. Egy új vizsgálat alapján a jelenség felgyorsította az állatok fejlődését - írja a Live Science.
Jayna DeVore, a Sydney-i Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint a kannibálok miatt az egyedeknek azzal nő a túlélési esélyük, ha minél kevesebb időt töltenek pete, illetve kikelt állapotban. A gyors fejlődésnek ugyanakkor megvannak a buktatói, a jelenség ebihalkorban például nehezítheti a példányok boldogulását.
A fiatalabb generáció tagjait pusztító ebihalak értékes tápanyagokhoz jutnak, ráadásul csökkentik a potenciális versenytársak számát. Amikor DeVore először látta a természetben a kannibál egyedeket, lenyűgözte mohóságuk. Hogy megtudják, a jelenség normális-e, a szakértők az invazív óriásvarangyokat a faj azon egyedeivel vetették össze, amelyek az eredeti ökoszisztémákban élnek.
A kísérletek felfedték, hogy az invazív ebihalaknál és a frissen kikelt példányoknál a fejlődés jóval gyorsabb, mint a természetes élőhelyükön előforduló varangyoknál.
Az idegen állatoknál ráadásul ráadásul a kannibál magatartás is jóval gyakoribb.
Az ausztráliai példányoknál a fejlődés sebessége nőtt, a legfiatalabb egyedek pedig érzékenyebbé váltak a kannibálok jelenlétére. A stratégia ugyanakkor hátrányokkal is jár, az invazív állatok ebihalként már lassabban fejlődnek, és nehezebben boldogulnak.
DeVore szerint nem valószínű, hogy a jelenség veszélyt jelentene az óriásvarangy ausztráliai populációjára, a kannibalizmus mindenesetre szabályozhatja az egyedszámot.
