Új bemutatóra készül a Duna Művészegyüttes, ami az örökség átadásának fontosságát élteti.

Hagyomány, generációk közti kapcsolat és szenvedélyes tánc: a magyar kultúra lélegzetelállító örökségét élheted át a Duna Művészegyüttes új előadásában.

Mi már láttuk az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" című előadás izgalmas próbáját. Nézd meg te is, milyen élményre számíthatsz a szeptember 21-i bemutatón.

Duna Művészegyüttes előadásának középpontjában a hagyomány és az örökség átadásának fontossága áll. Hagyományos kultúránkban szájról szájra terjedt tovább az a több generációnyi tudás, mely felhalmozódott a népművészetben. A falusi szokások, táncmulatságok nem csak a szórakozásról szóltak, hanem alkalmat adtak annak is, hogy az idősebb generáció átadja tudását az új nemzedéknek, így szállt apáról fiúra a népzene és a néptánc is.

Az Apák és fiak előadás a tervek szerint egy sorozat kezdő állomása. Célja, hogy tisztelettel adózzon a kiemelkedő néptáncgyűjtőknek, akik hozzájárultak a magyar kultúra megőrzéséhez.

Az elsőként bemutatott néptáncgyűjtő Nagy Albert, aki az együttes művészeti vezetőjének, Juhász Zsoltnak a mestere is egyben.

illetve még sok más tánc és zene, amelyek Nagy Albert gyűjtői munkásságából származnak.

Az előkészületek során a művészegyüttes tagjai alaposan tanulmányozták Nagy Albert gyűjtéseit és a nevéhez köthető fontos archív filmeket.

Ez az egyedülálló megközelítés garantálja, hogy egy valódi "dunás" produkciót hoztak létre, amely az együttes szívét és lelkét tükrözi.

Fotósunk a próbák során lenyűgöző képeket készített, amelyek bemutatják a táncosok munkáját és az előadásra készülődését. Ezek a fotók nemcsak a művészet létrehozásának folyamatába engednek bepillantást, hanem megörökítik a szenvedélyt és elkötelezettséget, amely az előadás mögött húzódik.

Ne hagyd ki ezt a különleges programot! Az "Apák és fiak - Táncelőadás Nagy Albert gyűjtései nyomán" bemutatóját két időpontban nézheted meg. Az első előadás szeptember 21-én lesz a Nemzeti Táncszínházban, majd október 6-án ismét várják a közönséget. Jegyek már kaphatók! Ünnepeljük együtt a magyar kultúrát és néptáncot!

Fotók: Nagy Boglárka

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!