A harmadik negyedévben 1429 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez több mint 8 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 1318 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban a bérek lassabb ütemben változtak: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2021 harmadik negyedévéhez képest 4 százalékos bérnövekedést tapasztalt - áll a két cég közleményében.


A régiók szerint lebontott statisztikák azt mutatják, hogy továbbra is jelentős az eltérés az egyes országrészekben tapasztalható bérszintek között. Míg a Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, illetve az Észak-Alföldön 1300 forint körül mozog átlagórabér, a Dunántúl középső és északi részén már jóval 1400 felett alakul ez a mutató. Közép-Magyarország és a főváros továbbra is kiugrik a hazai mezőnyből: ezeken a területeken az órabérek átlagos nagysága immár jó ideje meghaladja az 1900 forintos szintet is.

Tavaly ilyenkor a fizikai órabérek átlagában még 11 százalékos növekedés volt tapasztalható, vagyis valamelyest lassult a bérkiáramlás növekedésének üteme tavalyhoz képest - mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. "Tekintettel arra, hogy az infláció üteme közben már az 5 százalékos szint közelében jár, ez azt jelenti, hogy a fizikai keresetek vásárlóereje az elmúlt év során 3-4 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a minimálbér közel 20 százalékos jövő évi emelésének hatására a hagyományos januári béremelkedések nyomán várhatóan ismét nagyobb ütemben fognak felfelé mozdulni az órabérek. Mindez komoly plusz teher lesz a munkáltatóknak, amit azonban enyhíteni fog majd a járulékok júliusra tervezett csökkentése. A nemzetközi piacokon működő cégek központjai pedig euróba átszámolva várhatóan még kevésbé érzik majd meg a várható béremelkedést."

A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2021 első negyedévében átlagosan 4 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

"A középvezetői szegmensben tapasztalható alacsonyabb szintű átlagbérnövekedést a kiegészítő bérelemek (jutalom, bónusz, bérpótlékok) alkalmazásával tudják kompenzálni. Ennek is betudható, hogy a covid-időszak kezdete óta tapasztalható mérsékelt fluktuáció jelenleg is alacsony szinten van: a kilépési mutató 3 százalék alatt maradt a legutóbbi negyedévben is, miközben a cégek továbbra is egyre több munkavállalót vesznek fel vezetői szinteken is" - mutat rá Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere.

Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC) esetében némileg eltérően alakultak a folyamatok: a középvezetői bérsávban az átlagot jóval meghaladó, 7,1 százalékos béremelést hajtottak végre. Érezhetően erősödik a verseny ebben a szegmensben, az egyes szereplők gyakran kedvezőbb fizetéssel próbálnak egymástól munkaerőt átcsábítani, ami a kilépési forgalom 5 százalék feletti értékéből ítélve gyakran sikerrel is jár.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!