A kevés jelentkező miatt sok tanárszakon az is kérdéses, hogy egyáltalán elindítják-e a képzést szeptembertől.


A tanárképzések idén sem kerültek be a felvételi 10 legnépszerűbb szakjának listájába, a természettudományos tárgyak esetében különösen aggasztó a helyzet - írja az Eduline a felvi.hu-n megjelent adatok alapján.

A mintegy 126 ezer felsőoktatási jelentkezőből mindössze 3357 fő jelölt meg valamilyen osztatlan tanári képzést, első helyen azonban még ennél is jóval kevesebben, 1595-en jelöltek meg valamilyen tanárszakot.

A legtöbben idén is az ország legnagyobb tanárképzőjének tartott Eötvös Loránd Tudományegyetem valamelyik képzését választották, 1336-an jelentkeztek az ott meghirdetett szakokra beleértve azokat is, akik nem az első helyen jelölték meg az általuk kiválasztott tanárképzést.

Az angol-történelem osztatlan tanári képzés a legnépszerűbb, ide összesen 119-en adták be a jelentkezést, ám közülük itt is csak 30-an jelölték meg ezt a szakot az első helyen. Az angol-magyar párosítást 104-en, az angol-matematikát 57-en választották, angol-biológiára 49-en jelentkeztek.

Az ELTE-n a kémia osztatlan tanári képzést is mindössze csak ketten jelölték meg első helyen, emiatt az is kérdéses, hogy egyáltalán elindítják-e majd ezt a képzést szeptembertől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!