Brutális jelenet történt a Slovan Bratislava és a Dukla Michalovce jégkorongmérkőzés hajrájában: amíg a vendég nagymihályiak a negyedik góljuknak örültek, a kanadai védő, Mark Louis és a pozsonyiak szlovák játékosa Patrik Maier ledobták a kesztyűiket, de nem sokáig bunyóztak.


A felek között éppen elkorcsolyázott az egyik játékvezető, a következő pillanatban pedig Louis ökle úgy állon találta Maiert, hogy eszméletlenül terült el a jégen.

A játékvezetőnek nem kellett volna ott lennie, a hibája egy felesleges sérülésbe került

- kommentálta az esetet a Twitteren a Slovan támadója, Branislav Rapac.

A Sme.sk beszámolója szerint mire hordágyra tették a szerencsétlenül járt sportolót, már tudatánál volt és kommunikált, de vérző fejsérülése miatt kórházba szállították.

A pozsonyi klub később azt a tájékoztatást adta, hogy Maier megfigyelés céljából a pozsonyi kórházban maradt. Az agyrázkódást az orvosok nem erősítették meg, de védőre további vizsgálatok várnak.

A mérkőzést egyébként a Slovan nyerte 7-4-re, ezzel az Extraliga 45. helyén áll, a Nagymihály jelenleg a hetedik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!