Négy és fél év börtönre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a húszéves nógrádi fiatalt, aki olyan súlyosan bántalmazta az ismerősét, hogy az eszméletét vesztve a járdára esett és életveszélyes sérülést szenvedett.


A férfi 2019 októberében Salgótarjánban italozott a két társával. Egyikőjükkel összeveszett, ezért az előtte haladó férfit előbb térden rúgta, majd az ettől térdre bukó társát a szeme környékén is megrúgta, amitől az a földre esett, ahol a fiatal további ökölütéseket mért rá.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a bántalmazott férfi elvesztette az eszméletét, és vérzéssel és koponyaűri levegőgyülemmel járó koponyatörést szenvedett. A fiatal a vérző sérülés ellenére a járdán fekve magára hagyta az eszméletlen társát. A 20 éves férfi néhány nappal később amfetamint és kannabiszt is fogyasztott, ezért a bíróság előtt emiatt is felelnie kellett.

A Balassagyarmati Törvényszék négy év hat hónapra, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetőt életveszélyt okozó testi sértés és kábítószer birtoklás miatt, valamint kötelezte a közel 200 ezres bűnügyi költség megfizetésére is. Az ügyészség súlyosításért fellebbezett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!