A magyar köztéri szobrászat helyzete az elmúlt évtizedben egyre aggasztóbbá vált, hiszen az ország utcáit, tereit, illetve parkjait óriási tempóban kezdték megtölteni az olyan, részben meghívásos, részben pedig nyílt tervpályázatok eredményeként születő alkotások, amik nem méltó módon, olykor szörnyű minőségben váltak valósággá.

A sokszor nem valódi eseményekre vagy személyekre emlékeztető, hanem úgynevezett alibiszoborként létező munkák listája szinte végtelen, a pesti belváros Blikket áruló békebeli rikkancsához, az elrontott gitárt tartó Cseh Tamáshoz, a pákozdi Miska-huszárhoz, az esernyős Sisihez, Munkácsy betonpadra ültetett Rőzsehordó nőjéhez, az évek óta a NER által formált modern művészet egyik legfontosabb alakjaként működő Szőke Gábor Miklós munkásságához, illetve a téma legszörnyűbb példáit bemutató Trash of Köztér által kiemelt darabokhoz márciusban egy erős trónkövetelő csatlakozott:

a pécsi Covid-emlékmű.


A Magyarországon eddig közel 46 ezer, világszerte pedig 6,2 millió ember halálát okozó járvány immár több mint két éve tart, számos országban pedig már az első hónapokban emlékműveket állítottak az elhunytaknak. Budapesten 2021 áprilisában jelentek meg a Margitszigeten sorakozó, az áldozatokra emlékeztető kövek - ezeket azóta egyszer már elköltöztették -, a maradandó szobrászati munkára azonban néhány héttel ezelőttig várni kellett.

A Pécsi Tudományegyetem új kampusza, illetve a négyszáz ágyas kórház közötti parkban felállított művet a 2021-ben Ferenczy Noémi-díjjal elismert üvegművész, Borbás Dorka készítette el, aki az Octogon magazinban közzétett írásában így mutatta be azt:

A Covid, mint inspiráció egy futurisztikus - egyszerre ijesztő és tisztelendő »ellenség«. Az emlékmű gondolata, mint a világégéseket okozó drámáké, hamar megfogant bennem. Tudtam, hogy szoborként, térplasztikaként csakis 21. századi technológiák és alapanyagok jöhetnek szóba, azaz: nemesacél és laminált biztonsági üveg - a felhőkarcolók irracionális világának két fő matériája.

Az irracionalitást a szobor is megtartotta, az első verzió paneljei a helyükre téve azonban még nem a diszkókorszak túlméretezett gombostűkkel leszúrt, barkácsáruházi díszkaviccsal körbevett maradványát, hanem egy katedrálüvegszerű panelekből álló színes tűpárnát adtak volna ki:

Az elképzelés rövidesen megváltozott - egy 2021 áprilisában, az alkotó Facebook-oldalán megjelent fotó szerint akkor már sugaras mintázatban gondolkodott.

A végső verzió 2021 őszére állhatott össze, a századforduló ikonikus díszműkovácsa, Jungfer Gyula leszármazottjaként a képzőművészet felé fordult Borbás ekkor mutatta meg ugyanis a leendő szobor új "üvegruháját":

A posztokból, illetve az Octogonban közölt írásból sajnos nem derül ki, hogy miért éppen a Magyarországon egyelőre még nem túl elterjedt felhőkarcolók, illetve a high-tech inspirálta, főleg, hogy a vírus nyilvánvalóan nem egy toronyházból indult el a világ körüli útjára.

Egyszerre légies buborék és kemény geometria. Nem a gyász, nem a dráma felől szerettem volna megközelíteni a témát. Nem szerettem volna egy fekete-vörös ijesztő szobrot készíteni. Sokkal inkább a remény és hála irányából inspirálódtam. A szkafanderes tudósok és egészségügyi dolgozók hihetetlen összefogására, kitartására, mindent legyőző akaratukra emlékeznék egy futurisztikus, sci-fi-szerű installációval

- tette hozzá az alkotó az emlékmű bemutatójában, a kívánt háttérjelentés azonban nem feltétlenül tükröződik a végeredményben, hiszen az akarat, a kitartás, illetve az összefogás ritkán materializálódik a flitteres ruhákra is emlékeztető, szögletesített gömbökben.

A szín, illetve formaválasztás terén a korábban a Várnegyedben folyó, vitatott munkákat is magában foglaló Nemzeti Hauszmann Program mellett kiálló Borbásnak mindezek ellenére határozott elképzelései voltak, de a kezét némi bizonytalanság is vezette.

Senki sem tudja, hogy néz ki pontosan egy vírus. Sem formailag, sem színében - ha egyáltalán van konkrét formája és színe

- írta a cikkében, ami arra is kitér, hogy az alkotási folyamat során vírustüskék random módon változó hosszúságaival, illetve gömbvégeivel próbálta lágyítani a formát, a csillogó üvegfelület rendetlen köreivel pedig organikusabbá akarta tenni a rideg formát.

A hiteles szín, illetve alak kérdését ennyivel persze nem lehet elintézni, a vírusok pontos arca jól ismert, színük azonban valójában nincs. Az organizmusok mérete az emberi szem számára érzékelhető 400-700 nanométeres hullámhossznál ugyanis jóval kisebb - alig ötven nanométer -, így a fényt épp ezért sem elnyelni, sem visszaverni nem képesek, az emberi szemnek tehát teljesen átlátszók.

Andriy Onufriyenko / Getty Images Az elmúlt két évben feltűnt illusztrációk egyike sem lehet teljes egészében hiteles.

A térkő mellett szintén ragályként terjedő, jelen esetben a művész által külön kért olcsó díszkavics közepére helyezett emlékművet nemcsak a nyilvánvaló formai hibák, illetve a vágyott mögöttes tartalom elhibázott átadása teszik egy világjárvány méltatlan emlékévé, hanem az is, hogy jó adag érzéketlenséggel fordul a környezete, illetve az elhunytak emléke felé. Ennek a problémának a feloldására az átadás után persze már nincs mód, így a magyar köztéri alkotóművészet koporsójának fedelét mostantól újabb szög tartja a helyén.

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában keramikussá vált (1985), majd az Iparművészeti Főiskolán szilikátipari tervezőként végzett (1990) Borbás Dorka több mint három évtizedes pályája során nagy számú építészeti és belsőépítészeti üveget készített - köztük üvegkupolákat, évtizedesnek látszó, csodaszép templomi ólomüveg-ablakot (Füri Judittal), illetve üvegfalat -, és az ország különböző részein állnak köztéri munkái: nevéhez fűződik a dabasi Ujjlenyomat, a remeteszőlősi 1956-os emlékmű, a tipográfusoknak hidegrázást okozó tatai Testvérvárosok könyve, valamint honlapja szerint az Eucharisztikus Kongresszus apropóján Esztergomba megálmodott üvegzászlóért is ő felelt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!