Victor Marxnak csak egy pislogásnyi idő kellett ahhoz, hogy elvegye a támadótól a fegyvert, ürítse a tárat, majd a másik emberre fogja a pisztolyt.


Kevesebb, mint egy másodperc alatt lefegyverezte támadóját egy harcművész - írja a Unilad. A videóra vett gyakorlat során Victor Marx 0,8 másodperc alatt elvette a vele szemben álló férfi fegyverét és kiürítette a tárat.

A RecordSetter.com szerint több szabály is van, melyek alapján a lefegyverzés sikeresnek számít. Ezek közül az első, hogy a gyakorlathoz tilos éles lőfegyvert használni. Ezen felül a mozdulatsor kezdetén a kéznek derékmagasságból kell indulnia, miközben a gyakorló fegyvert egyenesen az arcra irányítják. Végül pedig az óra akkor indul, amikor a védekező fél keze hozzáér a támadó fegyveréhez, és akkor áll meg, ha a lefegyverző a pisztolyt a másik személyre irányítja, miközben még a tárat is üríteni kell.

Victor Marx feketeöves harcművész, egyben fegyverszakértő mindezt 0,8 másodperc alatt végigcsinálja:

Egy másik hozzászóló egyenesen elképesztőnek nevezi a látottakat, miközben másvalaki pedig csak az újbóli megtekintés után jött rá, hogy ennyi idő alatt a tárat is kivette a fegyverből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!