Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség azzal a lengyel kamionossal szemben, aki halálos balesetet okozott tavaly júliusban Berettyóújfalu és Földes között.


Szűcs Erika, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség egy év végrehajtandó fogházbüntetést, és 2 év 6 hónap vezetéstől eltiltást kért bűncselekményt beismerő vádlottra.

A kamionos jó látási viszonyok között, gyér forgalomban haladt a 42-es számú főúton Berettyóújfalu felé az öt mázsányi rakományával. Előtte haladt egy autós, aki indexelt és fokozatosan lassított, mert le akart kanyarodni balra a főútról.

A jármű a szemből érkező gépkocsit elengedve megállt, azonban a kamionos ezt későn vette észre, későn kezdte meg a fékezést, így nekiütközött a másik sofőr kocsijának a jobb hátsó részének. A személygépkocsi emiatt átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, megpördült, azonban ekkor érkezett a bal oldali sávban egy román kamion, amely a rá irányadó megengedett legnagyobb haladási sebességet túllépve közlekedett és összeütközött a sértett kocsijával.

A személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett,hogy a helyszínen meghalt. A kettős ütközés és a sofőr halála a vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának eredményeként jött létre. A járási ügyészség év fogházat kért a vétkes sofőrre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!