Elárulta, hogy a halál lehetőségét magával viszi az ember a hegyre, de nem gondolkozik rajta folyamatosan. Úgy vélte, hogy az állandó félelem bénító, de a félelemérzet segít ébernek lenni.
Suhajda Szilárd hegymászását, az oda vezető utat, a csúcsmászást is folyamatosan nyomon követte a Bizalmi kör blogja.
Legutóbbi bejegyzésükben idézték a hegymászót, aki rendszeresen írt magáról, a gondolatairól, tapasztalatairól. Az utolsó útja előtt pedig egy miniinterjút is adott nekik.
Ebben arról kérdezték, hogy milyen érzés számára a hegymászás. Szilárd elmondása szerint:
"A sokaság egyértelműen befolyásolja az élményt: egészen más ma elmenni egy ilyen legendás hegyre, mint 30 vagy 50 évvel ezelőtt volt. A 90-es évek végén kezdődött a kereskedelmi expedíciózás, ami ma ott tart, hogy lényegében mindenkinek „csúcsgaranciát” kínálnak, akkor is, ha a mászónak semmilyen(!!!) előképzettsége nincsen!".
Ma szinte bárki feljuthat a csúcsra, aki fizet azért, hogy profi stáb kísérje, megkap minden segítséget, a mászónak "csak" annyi a dolga, hogy talpon maradjon. A többiek gondoskodnak a táborokról, az oxigénről, támogatják, és ha kell a végén már helikopterrel viszik vissza az alaptáborba. Ezzel szemben
"Palack nélkül és önállóan feljutni az Everest csúcsára viszont ugyanolyan nehéz, mint 45 évvel ezelőtt volt – ahogy a világhírű Reindhold Messner is fogalmazott. És mit is teheték én, „kisemberként”, egyszemélyes expedícióként? Először is: elkerülöm a tömeget.
Suhajda úgy vélte:
Nem csak az ismeretlen és a világ felfedezését jelenti odafent lenni: önmagad megismerését is. Az ember elveszik és magára talál: a test és lélek új állapotait ismered meg. Újjáértelmeződik múlt, jelen és jövő. Újjászületsz".
Az interjúban megkérdezték tőla, hogyan tudja kezelni a gyászt.
Erről azt mondta:
"Azt gondolom, ugyanúgy más a viszonyom ezzel a témával, mint egy átlagemberhez képest a hideggel vagy a kényelmetlenséggel. Többször szembesültem tragédiákkal, magával a halállal is: ami „megkönnyíti” az ilyen helyzeteket az lehet, ha 8000 méter fölött kerül sor egy ilyen találkozásra.
Úgy érezte, hogy nincs benne zsigeri félelem, de félelemérzet igen. "És ez fontos is, kell is, hogy legyen! Segít ébernek lenni. Ugyanakkor mindig döntés– és cselekvésképesnek kell lennem: az állandó félelem megbénítana.
Megtanulsz nagyon objektív és analitikus lenni, és nem közömbösen, mégis hidegvérrel kezelni a legnehezebb pillanatokat is: pont azért, hogy ne blokkolj le, hogy tudj dönteni és cselekedni! A lelki feldolgozás egy későbbi folyamat lesz"
- mondta el.
"Amitől sokkal jobban félek, az a hétköznapok gyásza. Nem a hegyen: hanem amikor másokat látok szenvedni, veszteséget átélni, összetörni. Sokkal tanácstalanabb tudok lenni, mint egy hegyi tragédia során. Mások szomorúságától és gyászától jobban megrendülök, mint a halál látványától nyolcezer méteren"
- árulta el Szilárd, a Mount Everest csúcsmászása előtti napokban.
