Montecuccoli óta tudjuk, hogy a háborúhoz pénz és még több pénz kell, de a katonáknak ettől még enniük is muszáj, és ez a francia forradalmi háborúk idején, az egyre nagyobb létszámú hadseregek megjelenésével még súlyosabb logisztikai problémákat okozott.

A hadvezérek hagyományosan úgy oldották meg katonáik élelmezését, hogy seregeik egyszerűen erővel elvették az érintett területek lakóitól, amire szükségük volt, ám az élelmiszerkészletek felkutatása és összegyűjtése időigényes dolog volt, igencsak lassítva ezzel a seregek vonulását. Gondot jelentett az is, hogy ez a módszer főként csak a nyári, kora őszi időszakban volt megbízható, ezzel időben is korlátozva a nagyobb szabású hadjáratokat.

Őrült ötletek

A seregeket persze társzekerek sora kísérte, s ezek élelmet is szállítottak, de a tartósítási eljárások hiányosságai miatt a katonák egészségi állapotának és moráljának fenntartásához szükséges friss élelmiszereket ily módon nem lehetett biztosítani. Ezt a gondot igyekezett megoldani a seregeit számos fronton csatába küldő, ellátásukkal folyamatosan küzdő francia direktórium kormányzata is, amikor 12 ezer frankos díjat ajánlott fel bárkinek, aki olyan módszert tud bemutatni, amely enyhíthet ezeken a gondokon.

Nicolas Appert. Forrás: Leemage

A bírálattal megbízott testület tagjai egy darabig azt hitték, hibát követtek el a felhívással, mivel elárasztották őket a különböző őrültebbnél őrültebb ötletek és alakok, volt olyan is például, aki az állította, meg tudja tanítani repülni a katonákat.

Üveg és forró víz

Kapóra jött viszont a felhívás annak a Nicolas Appert-nek, aki 270 éve, 1749. november 17-én született, és Párizsban dolgozó szakácsként és cukrászként már egy ideje kísérletezgetett élelmiszerek tartósításával. Módszerének lényege az volt, hogy viasszal és parafával légmentesen lezárt üvegekbe töltötte az ételeket, majd az üvegeket hosszú időn át főzte forró vízben.

Ily módon jó eredményeket ért el zöldségek, gyümölcsök, lekvárok, levesek, sőt egyes húsételek tartósításával is. Amikor munkálkodásának eredményét a bizottság elé tárta, annak tagjai nem voltak túlzottan elragadtatva, de az eljárás híre később eljutott Napóleon fülébe is.

Az 1799-től első konzulként teljhatalmat gyakorló hadvezér tehetsége nemcsak a csataterek hadmozdulatainak irányításában mutatkozott meg, hanem jó érzéke volt a logisztikai kérdésekhez is, Appert találmányában pedig rögtön meglátta a lehetőséget. Kifizettette a díjat Appert-nek, majd már császárként, 1812-ben "Az emberiség jótevője" címmel is felruházta a feltalálót.

Aki pedig Massyban üzemet is létesített az élelmiszerek palackozására, és az 1800-as években már nagy mennyiségben állította elő a sokáig elálló finomságokkal töltött üvegeket a francia hadsereg és tengerészet számára.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!