Ha máshonnan nem, a filmekből mindenkinek ismerős lehet, hogy az amerikai iskolarendszerben a rend ellen vétő tanulókat büntetésre, elzárásra ítélik, szélsőséges esetben fel is függesztik őket. A büntetés általában azt jelenti, hogy tanítás után a vétkes diákok nem mehetnek azonnal haza, egy teremben kell bizonyos időt tölteniük a sorstársaikkal, mintha egy tanulószobán lennének.


Érthető, hogy a diákok nem igazán rajonganak ezért lehetőségért, talán ezért is okozott kisebb szenzációt a baltimore-i Robert W. Coleman Általános Iskola módszere, ott ugyanis bünetés helyett jógázni, illetve meditálni küldik a vétkes tanulókat.

A Mindful Moment néven futó projekt már 2016 óta működik az intézményben, mégis most vetült rá nagyobb reflektorfény, amikor a CNN riportot közölt az iskolából. Ebben elhangzanak az intézmény motivációi:

a program azért jött létre, mert a pedagógusok elsődleges célja az, hogy lenyugtassák a rend ellen vétő tanulókat, nem az, hogy büntessék őket.

A Mindful Moment egy nonprofit szervezettel együttműködésben alakult meg, utóbbi szervezet rendszerint szakembereket delegál a gyerekek mellé, akik amellett, hogy felügyelik a tanulókat, segítenek is nekik abban, hogy jól csinálják a gyakorlatokat. Mivel a program már közel öt éve fut, elég nagy mintán lemérhető a sikere, a tanárok a szülők és a diákok is dicsérik, akiknek személyes tapasztalata van, azok is rendre pozitívan beszélnek róla.

Mindful Moment at Robert W. Coleman Elementary School in Baltimore, MD. pic.twitter.com/bb0wszisft

- Holistic Life Fdtn. (@HLFINC) July 1, 2016

Vettem néhány nagy levegőt, ettem egy kis rágcsálnivalót és összeszedtem magam. Utána bocsánatot kértem az osztálytársamtól

- mesélt a személyes benyomásairól egy tanuló, akit azért küldtek el lazítani, mert összeverekedett az egyik társával.

Az iskola igazgatója szerint az elmúlt öt évben mintha kicserélték volna a gyerekeket, csak nagyon ritkán fordul elő, hogy bárkit fegyelmezni kellene, ami az intézmény légkörén is nagyon sokat javított.

A programot a külső szemlélők is annyira hatásosnak vélik, hogy egy ideje az egyik baltimore-i középiskolában is a meditációt választották a büntetés helyett a hely vezetői.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!