Bese Gergő szerint neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket.


Bese Gergő atya szerint Tóth Gabi abban hibázott, hogy válási botránya előtt is hangoztatta keresztény, családvédő meggyőződését, miközben akkor már bűnben járhatott - írta meg a Blikk.

A katolikus pap a Demokratának adott interjút, amiben elmondta, hogy mi is volt a baj Tóth Gabi megnyilatkozásaival.

- kezdte gondolatait az atya.

"Neki kellett volna levonnia a megfelelő következtetéseket. Ki kellett volna állnia, megvallani, hogy elbukott, tisztáznia kellett volna a helyzetet, nem hagyni kétségeket."

- tette hozzá a lapnak a katolikus pap.

Mint az köztudott, Tóth Gabi és Krausz Gábor idén szeptemberben szakítottak, majd az énekesnő a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, Papp Máté Bencével jött össze. Az énekesnő nemrég az Instagram-oldalán írt arról, hogy nem folytatott viszonyt Mátéval a kapcsolata alatt.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!