Dr. Sophie Bostock alvásszakértő volt a vendég a This Morning című brit talkshowban, ahol arról beszélgetett a műsorvezetőkkel, hogy a karantén, és a járvány miatt leszűkült lehetőségeink miatt miként változhattak meg az alvási szokásaink.


A Mirror is arról ír, hogy a szakértő nem árult el nagy titkot, amikor azt mondta, a bezártság és a szabadidős tevékenységek minimalizálása elősegíthette azt, hogy páran elhízzanak, ami egyben azt is jelentheti, hogy ezek az emberek többet, és hangosabban horkolnak, mint a járványt megelőző időszakban. Ennek orvoslására azt javasolta, próbáljunk a lehetőségeinkhez mérten a legtöbbet mozogni, és ne fogyasszunk alkoholt lefekvés előtt.

A fenti praktikák nem fognak változást előidézni egyik pillanatról a másikra, ám a szakértő azoknak is szolgált jó hírrel, akik már ma éjszaka felvennék a harcot a horkolással.

Nekik nincs is másra szükségük, mint egy ágy közepére helyezett teniszlabdára.

Az ugyanis tudvalevő, hogy hanyatt fekve vagyunk a leginkább hajlamosak a horkolásra, míg oldalt fekve csökken ennek a valószínűsége és intenzitása. Így a legjobb, amit tehetünk, hogy az oldalunkon próbálunk elaludni, ha pedig az éjszaka közepén a hátunkra tévednénk, kellemetlen meglepetés lesz a gerincünket ketté törő labdára fordulni.

Nem tűnik épp a legemberbarátabb taktikának, de ha valakinek mégis beválik, mindenképp számoljon be róla!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!