A Fauna & Flora International (FFI) nemzetközi természetvédelmi jótékonysági és civil szervezet az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) hétfőn bemutatott jelentésére reagálva öt olyan kulcsfontosságú lépést mutat be, amelyek hozzájárulhatnak a Föld megmentéséhez.

Az IPCC szerint a klímakrízis immár egyértelmű, ahogy az is, hogy az emberiségnek óriási szerepe van az éghajlati átalakulásban. Ahhoz, hogy tartsuk a párizsi klímaegyezmény célkitüzését, és az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokban korlátozzuk a globális felmelegedést, az évtized végére meg kell feleznünk emissziónkat. Emellett a természet helyreállítására, például az erdők visszatelepítésére is törekednünk kell.

Alan Majchrowicz / Getty Images

Az FFI már egy tavalyi, a természet megóvását ösztönző kampányban bemutatta az öt lépést. Ezek dióhéjban a következők:

  • A természetnek a döntéshozatal középpontjába kell kerülnie, a kormányokat és a magánszektort pedig köteleznünk kell, hogy a természet kérdése globális prioritássá váljon.
  • Minimum évi 500 milliárd dollárt kell fordítani a természet megóvására és helyreállítására. A káros tevékenységek támogatását át kell csatornázni a természetpozitív működésbe.
  • A védelem frontvonalában harcoló közösségek és helyi szervezetek a lokális fellépéssel a leghatékonyabban tudnak küzdeni a biodiverzitási és éghajlati krízissel, de sokkal több támogatásra van szükségük.
  • A természet megóvása a klímastabilitás mellett az emberi egészség számára is fontos, ezért fokozni kell az életfontosságú rendszerek pusztításának megállításáért tett erőfeszítéseket.
  • A korábban többnyire a természet rombolására használt technológiát ezentúl a környezet megvédésére kell felhasználnunk, többek között a kibocsátás csökkentésére.

Az FFI szerint a fenti öt lépés nagyban segítené a bolygó átalakulása ellen folyó küzdelmet. Fontos azonban kiemelni, hogy már nem maradt sok ideje az emberiségnek a káros hatások mérséklésére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!