Jack Teixera a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységében dolgozott, és hozzáféréssel rendelkezett katonai hírszerzési rendszerekhez.


Őrizetbe vettek egy férfit a minősített katonai iratok kiszivárogtatásával összefüggésben csütörtökön Massachusetts államban - jelentette be hivatalosan az amerikai igazságügyi miniszter.

Hozzátette, hogy a férfi első meghallgatása egy kerületi bíróságon lesz. Egyéb részleteket a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem közölt.

Ezt megelőzően kormányzati forrásokra hivatkozva a sajtó arról írt, hogy a gyanúsított a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységében dolgozott, és hozzáféréssel rendelkezett katonai hírszerzési rendszerekhez.

A letartóztatásról bemutatott filmfelvétel szerint rendőrautókkal és páncélozott járművel közelítették meg a gyanúsított tartózkodási helyét, majd egy közeli rendőrségi börtönbe vitték.

Ezzel egy időben a védelmi minisztérium szóvivője (címlapképünkön) sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy

Pat Ryder elmondta, hogy az érvényben lévő, a minősített iratok kezelésére vonatkozó előírások nyilvánvaló megsértéséről van szó. Hozzátette, hogy a Pentagon felülvizsgálja azok körét, akik hozzáférhetnek a minősített iratokhoz, és úgy fogalmazott, hogy "mindig minden helyzetből tanulnak".

Csütörtökön a sajtóban a gyanúsítottal kapcsolatban az jelent meg, hogy egy zárt, Thug Shaker Central nevű internetes csoport tagja. A minősített iratok elsőként egy főként internetes játékokra használt oldalon jelentek meg, ahonnan szélesebb körben elérhetővé váltak és kikerültek nagy közösségi oldalakra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!