Tünde az édesanyjától örökölte meg a tartozást, de a 228 ezer forintról a hagyatéki tárgyaláson szó sem volt.


Egy 16 évvel ezelőtti tartozás miatt az eredeti összeg hatszorosát követeli egy behajtócég egy nőtől. Tündének most jelzálog került került a házára és az autójára, a bankszámlájáról pedig lefoglaltak több mint egymillió forintot.

- mondta Tünde a Blikknek.

A 2007-ből származó 228 ezer forintos tartozásra úgy derült fény, hogy egyik napról a másikra jelzálog került a házára és az autójára.

Tünde ezután kereste meg a végrehajtót, de

Az derült ki, hogy egy hitelkártya tartozásról van szó. A nő ezután a behajtó céggel szóban megegyezett arról, hogy kifizeti az eredeti tartozást.

Akkor azt mondták, hamarosan küldik a papírt arról, hogy milyen feltételekkel fizethetem be ezt az összeget. Aztán nem érkezett semmi, csak egy jó nagy hideg zuhany néhány héttel később - mondta a nő.

Így a nőnek most van egy jelzáloggal terhelt háza és egy autója, illetve két bankszámlája, amikhez nem fér hozzá. Tünde ügyvéddel is konzultált a tartozás kapcsán, aki azt mondta neki, hogy a tartozás már elévült.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!