Sok minden megváltozik most. Például, remélhetőleg, eltűnnek nagy szellemességekként sűrűn felemlegetett, ostoba mondások.
Bill Shankly: Mondják, hogy a futball élet-halál kérdése, de szerintem sokkal több annál.
Aki ehhez hasonló mélytengeri baromságokat 2020 után felböfög, büntetlenül dobálható záptojással.
A vírus azonban nemcsak az emberi szervezetet és a méltatlanul fennmaradt dumákat, hanem az alkalmatlan rendszereket is támadja.
Az olyanokat, melyek a természetes hierarchiát borították fel az emberi kapcsolatokban és a társadalomban.
Azokat, melyekben úgy gondolták, a kommunikáció az élet legfontosabb területe, ezért felfoghatatlan mennyiségű pénzt költöttek narratíváik terjesztésére, függetlenül azok valóságalapjától. S miután működni látszott, elhitték, hogy a teljesítmény relatív, és csak a kék plakátokra írt, félperces "közérdekű közleményekben" terjesztett, hazugságmédiában turbózott megvilágítástól függ.
Csakhogy a vírussal nem lehet elhitetni, hogy a magyar egészségügyben megfelelő a humánerőforrás és az eszközállomány. Sőt, ha így folytatódik, még a hívekkel is nehéz lesz elhitetni ezt.
A Covid-19-et akár Soros is küldhette volna, ha a milliárdos cselekedeteit (a kormány propagandája által terjesztettekkel ellentétben) nem pont a humanizmus jellemezné, hiszen a tíz éve működő Nemzeti Együttműködés Rendszerének Achilles-sarkát támadja. Vagyis sarkait, mert ez a szisztéma százlábú, száz támadható ínnal.
A vírust, melyre elvileg jól felkészültek volnánk, tán a rengeteg új stadionnal, a kistelepülések túlhizlalt sportklubjaival kéne kordában tartani, csakhogy ezek az eszközök csupán elképzelt problémák megoldására alkalmasak, valósakra nem.
Az Eurostat múlt heti adatai szerint Magyarország költötte GDP arányosan a legtöbbet az államra és sportra Európában, és a legkevesebbet egészségügyre.
Értsd: a rendszer az elmúlt évtizedben a nem, vagy alig létező gondok ellen vértezte fel magát, ahelyett, hogy az élet és a halál valós kihívásaira készült volna.
Mint a lovag, aki a torna előtt páncél helyett hajfényre költ.
Az ország immunrendszerét nagyban gyengítette még a lojalitás minden egyéb kvalitás fölé emelése. A fontos pozíciók jelentős részén, a szisztéma sajátosságaiból következően, nem a legalkalmasabbak, hanem a kénynek-kedvnek legmegfelelőbbek teljesítenek szolgálatot.
De ami tán a legsebezhetőbbé tesz mindannyiunkat, az a társadalom kötőszövetének, a szolidaritásnak tudatos, a hatalom önző céljai szempontjából persze racionális erodálása: az évtizednyi megosztás, mutogatás, kirekesztés, kizárás, ellenségkeresés és megjelölés.
Pedig itt ma bármi csak együtt, az önös érdekek közösség alá rendelésével érhető el.
A koronavírus a szolidaritást erősíti a világban. A drámai helyzeteken kívül az olaszországi erkélyes videók is megmutatják mindenkinek, hogy testi-lelki értelemben is hatalmas az egymásrautaltság. S ha elül majd egyszer a vész, egy darabig ezt nehéz lesz elfelejttetni.
A szolidaritás nagy ernyője alá pedig nemcsak az autokrata megosztás hívei és annak ellenségei, hanem iszlamisták, keresztények, feketék, kínaiak és mindenki befér. Be kell férnie.
Építhetik apró vagy nagyobb hazugságbirodalmaikat xenofób vezetők, kifele, koromgonoszra festett idegenekre mutogatva, ez a betegség felfedi, amit eddig is csak az elvakítottak nem láttak:
világunk egy kis falu, ha valahol baj van, elér máshova is. A klímaváltozás, a gazdasági gondok talán nem bizonyultak elegendőnek demonstrálni ezt?
Hét évszázada is így történt, csak akkor hosszabb idő alatt ért el a pestis Keletről Nyugatra, mint most a koronavírus. Úgy látszik, időről időre az emberek eszébe kell ezt juttatni, mint a kézmosást.
Új kezdet is ez, nem csak a vég. Vigyázni kell egymásra, mert a másik is mi vagyunk.
Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt
