Hosszú Katinka szerdán közleményben jelentette be, miután megingott a bizalma edzőjében, szakított Petrov Árpáddal.

Hosszú Katinka kemény közleményben jelezte, hogy szakított edzőjével

Úgy érezte, hogy Petrov Árpád nem tudott felnőni a feladathoz. Egyedül készül az olimpiára.

A szakember az Index megkeresésére e-mailben reagált, és azt írta, hálával gondol minden együtt töltött napra, amikor a világ legjobb úszóját segíthette.

"Keményen dolgoztunk, Katinka mindent megtett a vízben, én pedig próbáltam képességeimhez mérten segíteni a parton, aminek az eredménye hat világbajnoki és egy Európa-bajnoki cím lett… Az elmúlt 16 hónapra visszatekintve úgy érzem, én az úszósporttól már most többet kaptam, mint amit valaha is adhatok" - írta.

Hosszú Katinka bátor volt, hogy dobta az edzőjét

Wladár Sándor szerint nem egy cunamiszerű döntés született.

Azt ígérte, a jövőben megpróbálja tudása legjavával szolgálni közös ügyüket.

Hosszú Katinkának pedig ugyan edzéseket már nem fogok vezetni, én leszek a legnagyobb szurkolója Tokióban és az olimpia után is. Kívánom, hogy teljesüljön minden álma, szakmai és emberi egyaránt.

Kiemelt fotó: Maksim Bogodvid / Sputnik


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!