A női kézilabda-válogattt kispadján frissen leváltott Elek Gábor nem neheztel, amiért Golovin Vlagyimir vette át a helyét, sőt kifejezetten örül kollégája sikerének.

Kapcsolódó

Golovin lett a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya

Az odesszai születésű szakember Elek Gábortól veszi át a nemzeti csapat irányítását.

"Hogy ha ez elég: én voltam az esküvői tanúja, szerintem ezzel elmondtam mindent. Nekem ő az egyik legjobb barátom, és nagyon örülök a kinevezésének.

Annyira közös a gondolkodásunk a kézilabdáról Vovával, hogy tovább tudja vinni azt, amit mi elkezdtünk, és bízom benne, hogy egy erős stábbal építkezhet. Az biztos, hogy a legnagyobb szurkolója én leszek

- mondta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Elek Gábor.

Elek Gábor a változtatásnak hála immár teljes egészében klubcsapatára, az FTC-re koncentrálhat, amely címvédőként várja az egy hét múlva rajtoló magyar bajnoki rajtot. A Ferencváros szeptember 12-én, hazai pályán Mosonmagyaróvár elleni kezdi meg az új szezont.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!