Csütörtökön adtunk hírt róla, hogy az oroszlányi Wescast-gyárban dolgozott csoportvezetőként az a 37 éves férfi, aki koronavírusban halt meg, és nem volt semmilyen alapbetegsége. A szakszervezettől származó információink szerint a férfi múlt hétfőn nem ment be dolgozni, mert rosszul érezte magát, és most kedden hunyt el.


Az autóipari beszállító vállalat alelnöke, Matajsz Gábor megkeresésünkre azt írta: cégük egy fiatal, tehetséges, közkedvelt embertveszített el. A családjával folyamatosan tartják a kapcsolatot és támogatják őket, ugyanakkor mindent megtesznek azért is, hogy további mintegy 770 munkatársuk biztonságáról gondoskodjanak.

Az otthonában elhunyt munkatársunk fertőzöttségéről cégünket a megyei ÁNTSZ munkatársai értesítették. Ezt követően a járványügyi szakemberek kontaktkutatás keretében 19 munkatársunkat minősítették szoros kontaktnak és rendeltek el számukra kötelező karantént

- közölte.

A járványügyi szakemberekkel együttműködve, az üzemi tanáccsal egyeztetve a Wescast Hungary Zrt. azonnali hatállyal leállította a termelést, a munkavégzés szünetel. A termelés újraindítását csak a fertőtlenítés befejezése és a dolgozók tesztelése után kezdik meg, a tervek szerint június 15-én, hétfőn.

Koronavírustesztet rendeltek el minden saját és a gyár területén munkát végző külső munkavállaló számára; csütörtök délután fél hatig minden munkatárs teszteredménye negatív lett - írta az alelnök.

A veszélyhelyzet kihirdetése után előírták a szájmaszk viselését, a testhőmérsékletmérést, a fertőtlenítő kézmosó használatát, az előírt távolságtartást, és utazási korlátozást vezettek be. Megkeresésünkre Matajsz Gábor alelnök annyit írt még, hogy korábban nem volt koronavírusos megbetegedés a gyárban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!