Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdán este ismertette a kormány elképzeléseit a turizmus fellendítésére. Ennek értelmében július elsejétől fogadnak újra külföldi repülőjáratokat az ország felkapott turisztikai helyszínein, Athénba pedig már június 15-től lehet majd repülni, írja a Reuters.


Közölte azt is, hogy a kávé, az alkoholmentes italok illetve a menetjegyek áfáját 24 százalékról 13 százalékra csökkentik.

A kormányfő arról is beszélt, nem lesz szükség a beutazáshoz negatív koronavírus-tesztre, és 14 napos karanténra sem köteleznek senkit, miután belépett az országba.

A vendégeinket kötelezzük az egészségügyi protokoll betartására, de ez sem árnyékolhatja be a nyarunkat

- fogalmazott.

Micotákisz bejelentése szerint az egész évben nyitva tartó szállodák június 1-jén, a szezonra építő hotelek pedig június 15-én nyithatnak majd, felkészülve ezzel a csúcsra.

Haris Theoharis turisztikai miniszter a tájékoztató után pontosította: a turistáktól szükség esetén mintát vehetnek majd.

Görögországban eddig mindössze 2850-en kapták el a koronavírus-fertőzést és 166 ember veszítette életét a betegségben.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Angelos Tzortzinis / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!