Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor rájön, hogy már nemcsak szimplán felnőtt, de meg is öregedett. Az első ilyen pillanat az én életemben az volt, amikor utána kellett olvasnom, hogy kik azok a VSCO-lányok, de hasonlót érzek most is, amikor a Z generáció tagjai elkezdték kiröhögni az én generációmat, vagyis a millennialokat (Y generáció), amiért azt hisszük, hogy lazák és fiatalok vagyunk, miközben csak kínosan viselkedünk, és a saját szüleinkké öregedtünk.

Nincs bajom a VSCO-lányokkal, szimplán csak öregnek érzem magam miattuk

Hiába vagyok csak 35 éves, van egy generáció, aminek a tevékenységéből szinte semmit se értek. És elmondom, ez miért nem baj.

A boomerek szerint elkényeztetett hülyegyerekek vagyunk, akik a diákhitelt sem tudják visszafizetni, de most elkezdtek rugdosni minket az utánunk következő Z generáció tagjai is.

Az egész - nyilván - a TikTokon indult, a Z generáció kedvenc platformján, ahol most egyre többen viccet csinálnak az összes millennial sztereotípiából.

  • Hogy képtelenek avokádós pirítós nélkül létezni,
  • hogy hozzájuk sem lehet szólni a reggeli kávé előtt,
  • hogy rajonganak A Hivatal című sorozatért,
  • plusz Hillary Clintonért,
  • vagy hogy megszállottan szeretik a Harry Pottert, és 35 évesen is olyan kvízeket töltenek ki, hogy melyik ház tagjai lennének (Mardekárt akartam, de nem az jött ki).

Az egyik első TikTok-videót a témában a 19 éves Sammy Tully készítette:

@wholesam

Stop bullying millennials! They're pretty cool

♬ original sound - undergroundish

És ha ez még nem fájt, akkor fájjanak az alatta olvasható kommentek, miszerint a millennialok úgysem találják meg ezt a videót, mert túl elfoglaltak olyan BuzzFeed-cikkek olvasásával, amik arról szólnak, hogy miért volt jobb a kilencvenes évek. Mondják ezt azok a Z generációsok, akik megszállottan imádják a kilencvenes éveket, azt a korszakot, amikor még nem is léteztek. És ha már BuzzFeed, az előbbi srác egy átlagos BuzzFeed-dolgozót is kifigurázott az egyik videójában. A legrosszabb, hogy olyan sokat nem is kellett ezen figurázni:

@wholesam

POV: im your awkward buzzfeed co-worker

♬ original sound - wholesam

Igen, ezek szerint az IGAZI FIATALOK már nem olvasnak BuzzFeedet, csak azok, akik azt hiszik, hogy fiatalok, de már nem azok, csak kiöregedett millennialok. És ha még ez sem esett rosszul, akkor idézek egy tweetet:

A Z generáció tagjait az X generáció nevelte fel, a millennialokat pedig a boomerek, ez pedig látszik is.

A harcot viszont valójában nem a Z generáció tagjai kezdték, hanem a millennialok, akik kiröhögték a náluk fiatalabbakat, például a Z generációs VSCO-lányokat - akik egyébként meglepően hamar el is tűntek -, vagy értetlenkedtek azon, hogy minden fotón kidugják a nyelvüket, hogy nosztalgikusan szeretnek olyan dolgokat, amik a születésük előtt voltak menő márkák vagy sorozatok, mint mondjuk a FILA, a Hilfiger vagy a Jóbarátok.

A Buzzfeed - igen, millennial vagyok, BuzzFeedet linkelek - gyűjtése szerint egy rakás más dolgot kifogásoltak az Y generáció tagjai a náluk fiatalabbakkal szemben. Például hogy a fiatal srácok miért flörtölnek a kamerával TikTokon a szájukat nyalogatva és kacsintgatva, hogy miért kérnek elnézést, mielőtt dicsérnének valakit, illetve hogy úgy általánosságban miért néznek ki úgy mind, mintha a Stranger Thingsben statisztálnának.

De most akkor ki a millennial és ki a Z generációs? És a többiek?

A már említett boomerek, az 1946 és 1964 között született, második világháború utáni generáció, akik nevüket a baby boomer (bébibumm) kifejezés miatt kapták, mivel a háború után rengetegen születtek egyszerre. Egy tipikus boomer számára a mai világ szinte felfoghatatlan, sokszor nehéz számukra lépést tartani a technikai fejlődéssel vagy megérteni a klímavédelmi mozgalmakat, esetleg az LMBTQ-közösséget.

Az X generáció tagjai a hatvanas évek második felében és a hetvenes években születtek. Ők az MTV (mármint a Music Television) generációja, akik grunge-on, hip hopon és független filmeken nőttek fel, a többi generációval szemben viszont különösen borzalmas dolgot nem nagyon lehet elmondani róluk. Ők a kései millennialok és a mostani legfiatalabbak, a Z generáció szülei. Digitális bevándorlónak is hívják őket, amennyiben alkalmazkodtak a 21. századi technológiai fejlődéshez, és használni is tudják az eszközöket, ám félig a múltban élnek.

A millennialnak nevezett Y generáció tagjai 1980 és 1995 között születtek, vagyis a legidősebb millennial idén ünnepli negyvenedik születésnapját, de a legfiatalabb is 25 éves, vagyis feltehetően már dolgozik, és pár éven belül saját családja lesz. Ez azt jelenti, hogy már rég nem ott tartunk, hogy a millennialok A Fiatalok. Ez a generáció a fogyasztói társadalom húzórétege, akik iskoláskorukban találkoztak először mobiltelefonnal vagy számítógéppel, így gyakorlatilag azzal együtt nőttek fel, de nem annyira, mint a Z generáció tagjai, akik közül sokan már pelenkásként is telefont fogtak a kezükben.

A Z generációhoz az 1995 és 2015 között született fiatalok tartoznak, vagyis a mostani 5 és 25 év közöttiek, így vannak köztük óvodások és érettségizettek is. A technológiai fejlődés miatt teljesen máshogy tanulnak, jók a multitaskingban, vagyis abban, hogy párhuzamosan foglalkozzanak egyszerre két dologgal - például hogy nézzék Netflixen a Riverdale-t, miközben a barátaikkal csetelnek a telefonjukon.

És ahogy az X generáció tagjai hibáztatják a boomereket mindenért, illetve ahogy a boomerek senkiháziaknak nevezik az utánuk következő generációk tagjait, úgy hisztizik most egymással a két legfiatalabb réteg, a millennialok és az Y generáció.

Így lesz ez az Y-okat követő Alpha generációval is, akik garantáltan ki fognak borulni valamiért a náluk idősebbekre. Bőven lehet persze, hogy ők is minket, millennialokat fognak gyűlölni, esetleg az összes előttük élő generációt, akik tönkretették a bolygót és így a jövőjüket.

Kiemelt kép: TikTok/wholesam


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!