A kedd hajnali ukrajnai támadásnak halálos áldozata is van, míg az orosz főváros megúszta komolyabb következmények nélkül a többszöri csapást.


Több ukrán drón is célba vette kedd hajnalban Moszkvát, a károk mértékéről ellentétes információkat közöltek az oroszok. A Kijevet ért újabb dróntámadás során egy ember meghalt.

Kedd hajnalban három órán keresztül tartott a Kijev elleni újabb légitámadás, melynek következményeképpen egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek. Emellett tűz ütött ki egy toronyházban.

A lehulló törmelékek miatt kigyulladt három autó és egy lakóház. Idén májusban ez már a 17. légi támadás volt Kijev ellen.

Az orosz védelmi minisztérium közölte: kedd reggel nyolc ukrán drón vette célba Moszkvát, és ezek mindegyikét megsemmisítették a légvédelmi rendszerek. Hozzátették, néhány közülük épületekre zuhant és kisebb károkat okozott.

Az egyik drón egy 24 emeletes lakóházba, míg a másik egy épület felső szintjébe csapódott be. Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere a Telegram-csatornáján azt írta, hogy nem történt komolyabb sérülés a légicsapás során.

Forrás: Sky News, CNN


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!