Két fiatal lány azonnal meghalt, a 25 éves sofőrt még kórházba tudták szállítani, de ott már nem sikerült megmenteni.


Ahogy arról korábban írtunk, meghalt három magyar egy ausztriai balesetben szombat reggel, akikor autójukkal egy busznak ütköztek Salzburg közelében.

A Blikk információ szerint a Volkswagen Beetle-ben hárman ültek: a 25 éves sofőr, Dániel, valamint két utasa, Ramóna és Niki. Mindhárman Zell am Seeben dolgoztak egy szállodában, szezonális munkásként.

„A baleset okát az igazságügyi szakértők vizsgálják. Az elsődleges adatok alapján annyit tudni, hogy a kocsi sofőrje elveszítette uralmát az autó felett és a szemből érkező busznak ütközött. A végleges eredményről a baleseti jegyzőkönyv elkészülte után tudunk beszámolni” – tájékoztatta a Blikket a salzburgi rendőrség.

A busz nem szállított utasokat. Az 51 éves vezetőjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították.

A helyi sajtó azt írja, a balesetnél nem volt féknyom és szemtanú sem, ezért hosszas vizsgálatra lehet számítani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!