Jimmy Kimmel negyedszerre volt idén házigazdája a filmvilág legnagyobb ünnepének, ám nem írtak neki túl jó poénokat. Sokat elárul az is, hogy a legviccesebb pillanata improvizált volt, és sokat segítette benne egy bizonyos amerikai exelnök…


A jelenet a show végefelé történt: Jimmy Kimmel kiállt a közönség elé, majd elővette a telefonját, és felolvasott egy bejegyzést, amit állítása szerint nemrég írt róla valaki. A szöveg a következő:

Szabaduljatok meg Kimmeltől, és cseréljétek le egy másik felmosott és olcsó ABC »tehetségre«, George Slopanopoulosra" – itt valószínűleg George Stephanopoulosra (amerikai tévés műsorvezető, korábban a Fehér Ház demokrata kommunikációs igazgatója volt Bill Clinton idején) gondolt az illető. „Ő mindenkit nagyobbnak, erősebbnek és elbűvölőbbnek mutatna a színpadon. Szintén egy nagyon rossz, politikailag korrekt műsor a ma esti, és évek óta ilyen. Összefüggéstelen, unalmas és nagyon igazságtalan. Miért nem adják oda az Oscar-díjakat azoknak, akik megérdemlik? Talán így a tévés nézettségük is visszatérne a mélypontról. TEGYÜK ÚJRA NAGGYÁ AMERIKÁT!" – állt a posztban.

Majd Kimmel a színpadon azzal folytatta, hogy:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!