A cél változatlanul az, hogy a lehető legnagyobb mértékű védelmet biztosítsák a magyar családoknak - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dömötör Csaba jelezte: a rezsicsökkentést úgy tudják fenntartani, ha azt az átlagfogyasztásig biztosítják.

Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ezeket az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd, a vonatkozó rendelet is hamarosan megszületik

- ismertette az MTI tudósítása szerint. "A részletszabályok az árképzésre, a szabályozás módjára is kiterjednek majd. Külön foglalkoznak továbbá azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset, továbbá kitérnek a kistelepüléseken élők helyzetére és a nagycsaládosok védelmére is", emelte ki Dömötör Csaba.

Kapcsolódó

Példák a valóságból: átlagos energiafogyasztású családok is kieshetnek a rezsivédelemből

A részletszabályok ismerete nélkül, a kormányinfón elmondottakból kiindulva az látszik: elképesztő növekmények is lehetnek a rezsiben. Nagy kincs lesz a tetőre szerelt napelem.

Az államtitkár szerint bármikor lesz vége az ukrajnai háborúnak, "a gazdasági következményei velünk maradnak". Dömötör Csaba úgy fogalmazott: "kemény időszak következik", ezért is mindent meg kell tenni a magyar családok és a munkahelyek védelméért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!