„Gál őrmester kirúgta a kocsi eldeformálódott ajtaját” – a rendőrség beszámolója elmenne egy Cobra 11-epizód leírásának is.


Őrizetbe került az a férfi, aki az M2-esen 200 km/órával száguldozott. Az ámokfutásnak egyébként végül kisebb baleset lett a vége, de szerencsére senki sem sérült meg. A reggeli órákban a szolgálatban lévő rendőrök közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak, amelynek során hang- és fényjelzésekkel próbáltak megállítani egy férfit, aki – mindezeket figyelmen kívül hagyva – esetenként 200 km/óra sebességgel száguldott tovább az autójával. A férfit ráadásul korábban eltiltották a járművezetéstől.

Az illetékes rendőrség Facebook-oldalán mutatták meg az egyenruhást, aki üldözőbe vette az ámokfutót, sőt azt is elárulta, milyen érzések kavarogtak benne az akció közben.

– emlékezett vissza a tegnap reggeli eseményekre Gál Zsombor őrmester, a Váci Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.

A bejegyzésben részletesen leírták, hogyan történt az üldözés.

Mögé sorolva egyértelművé tette, álljon meg! A sofőr azonban nem mutatkozott együttműködőnek, lazán rátaposott a gázra és az M2 felé vette az irányt – az őrmester feltolta a szirénát és a kéklámpát, majd utána zúzott. A gyorsforgalmi szakaszra kanyarodva N. Csaba halálos iramot vett fel. Az sem érdekelte, hogy a főváros felé haladó autókban nők, férfiak, gyerekek, idősek, családok ülnek, sebessége már a 200-at súrolta, valószínűleg semmi más nem járt a fejében csak az, hogy bármi áron el kell tűnnie, le kell lépnie. Az őt követő rendőrautót vezető Gál Zsombor őrmestert ennél sokkal több minden foglalkoztatta, miközben a kormányt markolva tövig nyomta a gázpedált, hogy ne veszítse szem elől a menekülőt.

Miután sikerült az üldözött autó elé kerülnie, manővereivel, lassítófékezéseivel a halálos tempót 50-60 km/h-ra vitte le. Az időközben érkező megerősítő egységgel immár két oldalról igyekeztek megállásra bírni N. Csabát. A szolgálati autó megsínylette a menetet, de végül megálljt parancsoltak a menekülőnek.

Gál őrmester kirúgta a kocsi eldeformálódott ajtaját, kipattant és felszólított. Többször is, ám N. Csaba kollégánk kezében tartott fegyverét látva sem reagált, inkább ellenállt. Segítségre volt szüksége, amit az őrmester készséggel teljesített – egy mozdulattal kisegítette az ülésből. Bilincselése már az M2 aszfaltján történt. A rendőri intézkedés közben senki nem sérült meg.

– áll a Facebook-posztban.

(via Blikk)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!