A Somogy megyei Tab városában megvalósult digitális mise példa arra, hogyan fognak össze a generációk, családok a technológia, a szupergyors hálózatok segítségével egy helyi közösségi ötlet kapcsán - írja közleményében a Telekom. A szolgáltató az ünnepek közeledtével egy olyan területen szerette volna bemutatni a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket, amelyek a valós problémák megoldásán túl a helyi közösségek és családok összefogását és együttműködését is erősítik.

Magyarországon a legutolsó népszámlálási adatok szerint körülbelül 2,3 millió 60 éven felüli vallásos ember él. 18 százalékuknak azonban - koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt - nincs lehetőségük otthonukat elhagyni, így a többi közt templomba járni, vagy akár gyülekezetben gyakorolniuk vallásukat.

Forrás: Telekom

A digitális megoldások erre a problémára is egyszerű választ kínálnak: a szupergyors, országosan elérhető mobil- és vezetékes hálózatoknak köszönhetően az országban szinte bárhol megvalósítható olyan online közvetítés, amely a helyi közösség idősebb tagjai számára az otthonaikba hozza el az adott települések templomainak istentiszteletét.

A Magyar Telekom egy olyan közösséget talált a Somogy megyei Tabon, ahol a város fiatal és idős lakóival, valamint a helyi plébánossal közösen valósították meg a digitális mise projektet.

A Siófoktól mindössze 25 kilométerre fekvő, több mint négyezres település lakóinak meghitt pillanatairól, és a misét streamelő helyi plébánosról kisfilm is készült valós szereplőkkel, amely a Telekom Facebook oldalán debütált.

A helyi katolikus plébánia számára a Magyar Telekom tableteket és streameléshez szükséges eszközöket is biztosít, amelyeket Sifter Gergely atya, a plébánia vezetője a református és az evangélikus egyházközösségekkel is megosztva használ majd a jövőben - remélve, hogy a digitális mise hamar népszerű és kedvelt formátummá válik a város lakóinak életében.

Adatlopó démonok férkőzhetnek be a Vatikán kütyüjébe

Súlyos sebezhetőség van az eRózsafüzérben.

(Kiemelt kép: Telekom)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!