Megrázó történetet közölt a Blikk egy nyolc éve magatehetetlenül fekvő, ápolás alatt álló édesanyáról, akit gyerektartás megfizetésére kötelezett a bíróság.


Az asszonyt volt férje perelte be, csakhogy Katalin mozdulni sem tud egy agyi fertőzés miatt. Édesanyja, Éva ápolja 24 órában. A gyerekek apja vele szemben is végrehajtás kezdeményezett, tőle rokontartás címén követel pénzt. A nagymama és a kómában fekvő anya több mint 400 ezer forint tartozást halmozott fel, ezért bármikor felkeresheti őket a végrehajtó.

Ráadásul az nagymama elmondása szerint a gyerkek egyáltalán nem láthatták anyjukat, amióta kómában van, mert apjuk nem engedi nekik. Az egyikük már hamarosan nagykorú lesz, a másikuk pedig 17 éves. Bár az apjuk már előtte sem élt velük, a tragédia után magához vette őket.

A gyerektartásról szóló bírósági ítélet a lapnak nyilatkozó jogász szerint bár szürreális, mégis jogszerű. Tran Dániel azt mondta:

Gyerektartást az a szülő kérhet a másiktól, aki a gyermeket neveli, gondozza. A másik félnek a gyermektartási kötelezettsége minden más kötelezettséget megelőz. Más követeléssel, tartozással ezt nem is lehet veszélyeztetni.

Katalin anyja szerint egyébként van remény lánya felépülésére, nemrég tudta meg, hogy egy speciális barcelonai kezelés segíthetne rajta, ám csak akkor, ha a kórház finanszírozná, amit bepereltek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!