Az Európai Parlament (EP) közlekedési és turisztikai bizottságának (TRAN) első alelnökévé választották Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt, ezzel előléptetve a júliusban megszavazott harmadik alelnöki pozícióból - közölte a képviselő irodája az MTI-vel szerdán.


A tájékoztatás szerint az MSZP politikusának kinevezését mindegyik EP-frakció egyhangúlag támogatta. Ujhelyi István az EP elmúlt öt éves ciklusában is a szakbizottság egyik alelnöki tisztségét látta el. Míg az előző ciklusban negyedik, a júliusi szavazáson a harmadik alelnöki posztot kapta meg.

Az első alelnök helyettesíti a szakbizottság elnökét az EP-bizottsági üléseken, minden hivatalos eseményen, illetve képviseli a szakbizottságot az elnök akadályoztatása esetén. A TRAN bizottság vezetői tisztségeinek újraosztására azért volt szükség, mert a korábbi első alelnök lemondott a pozíciójáról, hogy a szociáldemokrata frakció szakkoordinátori feladatait láthassa el a jövőben.

Az MTI beszámolója szerint az Európai Parlament szakbizottságai Ujhelyi István mellett három magyar képviselőt választottak alelnökké július közepén tartott alakuló ülésükön.

Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

A képviselők több szakbizottság esetében is őszre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így mások mellett Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselő alelnöki jelöléséről is. Trócsányi László fideszes EP-képviselő uniós biztosjelöltsége miatt korábban visszalépett az EP alkotmányügyi bizottságának (AFCO) alelnöki jelöltségétől.

Az Európai Néppárt frakciója a közeljövőben új fideszes jelöltet állít az alkotmányügyi bizottság alelnöki pozíciójára, és ezt követően kerülhet sor a szakbizottsági szavazásra az alelnöki tisztségről. Egy parlamenti szakbizottságnak jellemzően négy alelnöke van. A szabályzat szerint az egyes bizottságok elnökségének a parlamenti erőviszonyokat kell tükröznie.

Kiemelt kép: 24.hu/Ivándi-Szabó Balázs


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!