Bár a Démonok között történetéről azt gondolnánk, hogy a képzelet szüleménye, valós beszámolókon alapul. És az eredeti történet rémségesebb, mint ami a filmvásznon megjelent.


A 2013-ban bemutatott Démonok között az egyik legnagyobb bevételt hozó horrofilm lett a filmtörténetben. A film valós eseményeken alapul. A paranormális jelenségeket kutató Warren-házaspár valóban kapcsolatba került egy családdal, akik azt állították, újonnan vásárolt Long Island-i házukban megmagyarázhatatlan, furcsa jelenségek történtek.

A Perron család 1971. január 11-én, vagyis pontosan 53 éve költözött be egy hatalmas, 14 szobás házba a Rhode Island-i Harrisville-ben. A szülők, Carolyn és Roger, valamint az öt lányuk elmondásuk szerint szinte azonnal furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségekre lettek figyelmesek az Albert-birtokon.

Carolyn Perron azt mesélte, előfordult, hogy eltűnt a seprű, vagy nem azon a helyen találta, ahol hagyta, mintha magától vándorolt volna egyik helyről a másikra. Hallotta, hogy valaki kaparászik az edényeken a konyhában, bár senki nem volt benn. Máskor a frissen feltakarított konyhakő közepén titokzatos módon koszhalmok jelentek meg.

Carolyn Perron azt állította, egyszer békésen feküdt a kanapén, amikor hirtelen éles fájdalom hasított a lábikrájába. Elhűlve állapította meg, hogy egy vértócsa van alatta, a seb pedig egy tökéletes koncentrikus kör, mintha egy nagy tű szúrta volna át. A tűvel való gyilkosságra pedig volt példa a környéken, igaz, több mint száz évvel azelőtt.

A boszorka bosszúja

Carolyn Perron ekkor kezdte el feltárni a ház történetét, hogy magyarázatot találjon a paranormális jelenségekre, és kiderült, hogy az épületben előttük ugyanaz a család élt nyolc generáción át.

A Démonok között című filmben több szellem is megjelenik. Ezekről is Perronék számoltak be először. Közülük a Bathsheba nevű volt a leggonoszabb.

Mint kiderült, az 1800-as évek közepén valóban élt egy Bathsheba Sherman nevű asszony a Perron-család birtokának közelében, akit kortársai boszorkánynak hittek. Azt beszélték róla, hogy sátánista, és megölt egy kisgyereket. A Hollywood vs History szerint

A helyiek azt rebesgették, hogy a kicsit az ördögnek ajánlotta fel, bár az eset miatt végül nem ítélte el a bíróság. Bathsheba halála után a teste állítólag kővé vált, Harrisville-ben temették el, és a Perron-család szerint az ő visszajáró szellemével volt dolguk.

A jelek szerint Bathsheba a ház úrnőjének tartotta magát, és ezt a pozíciót nem volt hajlandó átengedni az anyámnak – mondta később Andrea Perron, a legidősebb az öt lány közül, aki House of Darkness: House of Light címmel könyvet is írt a család vérfagyasztó tapasztalatairól.

A szeánsz

Warrenék egy alkalommal szeánszot tartottak a házban, hogy felvegyék a kapcsolatot a démonokkal. A szellemidézésnek félelmetes vége lett. Andrea, aki gyerekként titokban leskelődött, utólag így idézte fel az eseményeket:

A filmben ezen a ponton Ed Warren ördögűzést hajt végre, de a felesége állítja, hogy a valóságban sosem vetemedtek ilyesmire, mert ez a katolikus papok tudománya.

A szeánsz után Perronék megszakították a kapcsolatot a Warren-házaspárral, mert a férj aggódott Carolyn mentális egészségéért. A démonoktól úgy szabadultak meg, hogy elköltöztek az elátkozott házból. Ezt végül anyagi okok miatt csak 1980-ban tudták megtenni, vagyis majdnem egy évtizedet húztak le a horrorházban.

Szerinte ajándék, hogy bepillantást nyerhettek abba a világba, amiből érkezünk, és amibe életünk végén visszatérünk. Ezzel magyarázza, hogy a paranormális jelenségek után sem ő, sem az anyja nem féltek többé a haláltól, mert biztosak abban, hogy valamilyen formában tovább élnek. Andrea Perron azt állítja, hogy a történetüket feldolgozó Démonok között 95 százalékban fikció, a valóság sokkal durvább annál, mint ami a filmvásznon megjelent.

via All That is Interesting, Hollywood vs History, Global News

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!