Hamarosan vádat emelhetnek azzal a buszsofőrrel szemben, aki halálos balesetet okozott a figyelmetlenségével tavaly novemberben. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ugyanis már lezárta a halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsított 70 éves karancslapujtői férfi ügyét, és már az ügyészségen van az ügy.

A sofőr Karancslapujtő irányából haladt a busszal Karancsberény felé, amikor az útpadkára hajtott és egy betonhíd korlátjának ütközött. Az ütközés következtében a szalagkorlát fölé szerelt csőkorlát az utastérbe fúródott, és egy utast megsebesített. A baleset során a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően meghalt.

police.hu

A hatóság tagjai a 70 éves gépjárművezető ellen folytatott eljárást befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!