Ismeretlen Budapest sorozatunkban az elmúlt években sorra mutattuk be a főváros pusztuló, vagy eltűnő épületeit, amik közt egykor védett, vagy épp védelemre érdemes bérházak, villák, és középületek is szerepeltek.

Ezeket az ingatlanokat az esetek jó részében nagybefektetők radírozták ki a városképből, de olyan esetek is előfordultak, ahol magánszemélyek álltak a sokszor nehezen érthető bontási munkálatok mögött.

Hasonló eset történik most a BAH-csomóponttól az Apor Vilmos tér felé nyújtózó Jagelló úton is, ahol a 34. számú ház tűnik el épp az utca mellől, hogy a helyét egy háromlakásos társasház vegye át.

Belicza Bea / Olvasónk

Olvasónk fenti fotóján jól látszik, hogy a bontási munkálatok már megkezdődtek, a kerítésen pedig az utód képe, valamint néhány fontos részlet is látható - a terveket eszerint a korábban irodaépületet és társasházakat tervező Dálnoky Tibor Károly (2PA Kft.) jegyzi majd, a tervezett átadási időpont pedig 2024 novembere.

Belicza Bea / Olvasónk

A közel száz évvel ezelőtt felparcellázott, az akkor még létező,

bár lezárt Németvölgyi temetőre néző terület 1926 januárjában Kunváry Aurélról a számos vállalatban pozíciót vállaló Riedl Antalra szállt, aki néhány hónappal később egy földszintes házra kért építési engedélyt. Ez végül sosem valósult meg, így 1930-ban továbbadta a földdarabot, aminek új gazdája Szilaveczky Árpád és neje lett.

Az első világháborút végigharcoló - az orosz és román fronton tizenhét hónapon át küzdő, az erdélyi Harasztosnál egy vonatkisiklás miatt sérüléseket szenvedett - férfi ekkor a Német utcai Községi Polgári Iskola (ez a ma Németh László Általános Iskola néven működik) történelemtanáraként működött, az év végén azonban előbb a X. Templom téri Polgári Fiú- és Leányiskola igazgatójává (1930-1932), majd a Simor (ma Vajda Péter) utcai Polgári Leányiskola vezetőjévé (1932-1934) nevezték ki.

A Néptanítók Lapjában hosszú éveken át a legcsúnyább írást is

meglepetésszerűen a legtökéletesebre szabályozó

szépírási irkákat árusító férfi vagyoni helyzete lehetővé tette tehát, hogy nyaralót építsen magának: a Székesfőváros 1932 májusában engedett zöld utat egy vitéz Lukóy Emil (később a Tiszti Kaszinó margitszigeti klubházért is ő felelt) által jegyzett tervcsomagra, az azonban legfeljebb a telken ma még álló épület alapját jelenthette, hiszen az engedély egy földszintes családi ház megszületését tette lehetővé.

Néptanítók Lapja, 1933. jan. 15. / Arcanum Digitális Tudománytár

A Neveléstudományi Társaság tagjaként tanulmányok egész sorát jegyző tulajdonos és felesége az új otthon megszületése után az Üllői út elejéről nyilvánvalóan a budai oldalra költözött, sőt, a kertben 1937 elején egy autógarázst építtettek. A Bucsi Károly által jegyzett épület gyorsan elkészülhetett, ugyanabban az évben Szilaveczky ugyanis már újsághirdetésekben keresett egy használt Fiat Balillát.

Az autó talán még beállt a garázsba, a házaspár közös életének 1938 októberében, az akkor hatvanhárom éves férj halálával azonban vége szakadt.

A ház vélhetően nagyobb gond nélkül élte túl Budapest ostromát, sőt, az utcáról látható képét a szocializmus évtizedei sem formálták át. Talán ezért is gondolta úgy a XII. kerületi Önkormányzat, hogy 2017-ben

a házat, a kertet, illetve a kerítést egyaránt szerepelteti az ekkor született elővédelmi jegyzékében, a helyi védettséget azonban végül nem terjesztették ki rá,

sőt, az utód terveit látva nyilvánvalóan pozitív településképi véleménnyel támogatták a projektet.

Az ismeretlen műszaki és statikai állapotú ház bontásának így nem volt akadálya, az építési engedélyezési kérés azonban egy fokkal bonyolultabb úton jutott el a kívánt célig: első nekifutásra nem kapott engedélyt, a második és harmadik tervcsomag azonban eljutott a jogerős építési engedélyig, az építtető, illetve az építész azonban negyedszerre is nekifutott, mire 2021 októberében megszületett a számukra kívánt végeredmény.

Galéria

ÉTDR

24huGaléria

Csinos villa tűnik el Németvölgyből, háromlakásos társasház kerül a helyére

Csinos villa tűnik el Németvölgyből, háromlakásos társasház kerül a helyére

1/3 ÉTDR

Fotó megosztása:

2/3 ÉTDR

Fotó megosztása:

3/3 ÉTDR

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Ötven éve egy megszűnt budai temető sírköveit szórták szét a budai rakparton

budapest a múltban

Lehet, hogy ön is épp egy régi temető fölött lakik

belváros

Húsz budapesti szellemház, amit azonnal meg kéne menteni

budapest

Ilyen is lehetett volna Budapest - meg nem valósult épülettervek a XX. századból

Pest

Ilyenek is lehettek volna Budapest hídjai

csodálatos építészet

Fotó megosztása:

A készülő épület a beépítési határokat maximálisan kihasználja majd:

  • 19,99%-os terepszint feletti beépítéssel jár (a felső határ 20%) majd,
  • a szintterületi mutató 0,45 (az elérhető maximum 0,45) lesz
  • a zöldfelületi arány 65,15%-nál áll meg (a minimum 65%)
  • az építménymagasság pedig 6,48 m (a korlát 6,5 m)

lesz, a munkáknak köszönhetően pedig a környék egy olyan épülete tűnik majd el, ami

hozzájárult annak sokszínűségéhez, egy néhány évvel ezelőtti döntés értelmében pedig akár kerületi védettséget is élvezhetne.

Felmerült kérdéseinkkel a XII. kerületi Önkormányzatot is megkerestük, válaszukat új cikkben tesszük majd közzé.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!