Az idén Csengery-díjat kapott Vincze Miklós, a 24.hu munkatársa: az indoklás szerint Budapest korábban ismeretlen arcának, meglévő és eltűnőben lévő épített örökségének, és ezen keresztül a főváros társadalmi és gazdasági folyamatainak szakszerű, pontos és olvasmányos ábrázolásáért kapta az elismerést.

A Fővárosi Közgyűlés döntése nyomán rajta kívül megkapta a kitüntetést Élő Anita, Válasz Online szerkesztőségének tagja, Nick Thorpe, a BBC közép-európai tudósítója, az Építészfórum szerkesztősége, valamint a Klubrádió szerkesztősége is.

A díjakat Karácsony Gergely főpolgármester adta át, aki beszédében azt mondta:

Ma Magyarországon újságírónak lenni azt jelenti, hogy az ember kockára teszi az egzisztenciáját, hiszen bármelyik nap megszűnhet az újság, amelynél dolgozik, és bármelyik nap megtörténhet, hogy ellehetetlenítik, lejárató hadjáratot indítanak ellene. Nehéz dolga van, aki arra szerződött, hogy az igazságot szolgálja.

A főváros sajtódíjának névadója Csengery Antal polihisztor, aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőse, a legendás Pesti Hírlap főszerkesztője, később a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke és a kiegyezés egyik legfontosabb szereplője. A Csengery Antal-díjat ezért minden évben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján, március 15-én adja át Budapest főpolgármestere.

Mohos Márton / 24.hu

Az elsősorban építészettel, történelemmel, kultúrával, fővárosunkkal, helyeinkkel foglalkozó Vincze Miklósnak Ismeretlen Budapest, illetve Ismeretlen magyarok címmel is fut sorozata a 24.hu-n, de követhetik Facebookon és az Instagramon egyaránt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!