Horváth Csaba László, a 24.hu újságírója nyerte a legrangosabb hazai oknyomozó újságírói elismerést, az idén 19. alkalommal átadott Transparency-Soma díjat. A fiatalon elhunyt Gőbölyös József emléke előtt tisztelgő díjat kollégánk azzal a cikksorozatával nyerte el, amely beszámolt a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka György körüli Békés megyei fantomberuházásokról, illetve újabb megítélt európai uniós támogatásokról, valamit arról is, hogy a fideszes képviselő elleni büntetőügyben a politikus családtagjai, sőt más kormánypárti képviselők rokonai is vádlottak lettek, Simonka pedig a hatóságok megvesztegetésével is megpróbálkozott.


A díj odaítéléséről négyfős zsűri döntött, amelynek tagjai Lőke András, az Ittlakunk.hu tulajdonos-főszerkesztője, a Soma Díj alapítója; Martin József Péter, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója; Stumpf András, újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének vezetője.

A zsűri öt pályaművet emelt ki a pályazatok közül, ezek között szerepelt kollégánk egy másik cikksorozata is, amely arról szólt, hogyan jutottak budavári önkormányzati bérlakáshoz a kormányhoz közeli szereplők. Gratulálunk!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!