A bérek 100 százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány.


A MTI szerint Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet ülése után azt mondta: a kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a koronavírussal fertőzött személyeket, illetve a velük kapcsolatba került embereket az otthonmaradásra és a karanténba vonulásra. Eddig az alkalmazottak keresetük 60 százalékát kapták megbetegedésük esetén. Sokan ezért, amennyiben állapotuk nem volt súlyos, betegen is igyekeztek munkába állni, hogy elkerüljék jövedelmük csökkenését.

A kormány intézkedését kedden a képviselőház, szerdán pedig a szenátus is megtárgyalja, várható, hogy mindkét testület elfogadja, és az államfő aláírása után azonnal életbe léphet.

A több mint 250 embert foglalkoztató vállalatoknál ugyanakkor már szerdától kötelező lesz a rendszeres koronavírus-tesztelés. Ezt az intézkedést a kormány eredetileg péntektől tervezte bevezetni, de tekintettel a romló járványhelyzetre, életbe lépését két nappal előrehozták. Péntektől az 50 személynél többet foglalkoztató cégeknek is kötelező lesz a tesztelés.

Csehországban egy éve, tavaly március elején tört ki a koronavírus-járvány, az áldozatok száma hétfőn meghaladta a 20 500-at. Az elhalálozások napi átlaga több mint 150, a halottak napi száma legutóbb december közepén volt száz alatt. Az aktuális igazolt fertőzések száma mintegy 150 ezer.

Továbbra is rendkívül leterheltek a cseh kórházak. Hétfőn több mint 7000 személyt kezeltek a kórházakban, közülük több mint 1500 állapotát az orvosok súlyosnak minősítették. A covidos szabad kórházi ágyakból mindössze 170 szabad jelenleg, ami az összes speciális ágy 14 százaléka. A cseh kormány a súlyos helyzet kezelése érdekében a szomszédos Németországhoz és Lengyelországhoz fordult segítségért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!