A javaslat a Földközi-tengeren érkező menekültek mentésének erősítését célozta volna, de október 24-én ezt leszavazta az EP, köztük a DK képviselői is, így Dobrev Klára, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba és Rónai Sándor is, akárcsak a Fidesz képviselői, noha ez utóbbiban semmi meglepetés nincsen. Erről a Balra át oldal írt először, majd a Momentum EP-képviselője, a javaslatra igennel szavazó Cseh Katalin is beszámolt a szavazásról a Facebook oldalán (a párt másik képviselője, Donáth Anna nem volt jelen a szavazáson):


Gyomorforgató volt látni az ülésteremben felállva tapsoló szélsőjobboldali képviselőket, még talán pezsgőt is bontottak annak örömében, hogy megakadályozták azt, hogy embereket menekítsünk meg a vízbefúlástól

- írta posztjában a Momentum EP-képviselője a szavazásról, akit azonban még jobban megleptek honfitársai reakciói:

Ami azonban még ennél is jobban megdöbbentett, az az ezt követő csodálkozás volt. Hát hogyhogy megszavaztad, nem nagyon veszélyes ez, Magyarországon ez nagyon érzékeny téma, nem félsz, hogy szét fog otthon szedni a sajtó?

Végül így magyarázta el a saját álláspontját:

"Dehogy félek. A magyar kormánypárti sajtónál sokkal-sokkal ijesztőbb lenne számomra az, ha európai képviselői mandátummal a zsebemben a világ problémái iránt érzett felelősség helyett a kommentelőktől meg az engem amúgy is megállás nélkül támadó propagandistáktól való rettegés vezérelné a szavazataimat. Ha azzal piszkálnak majd, hogy az alapvető emberség szellemében támogattam a fuldoklók kimentését a Földközi-tengerből, ám legyen. Deutsch Tamás nyilván azonnal meg is tette. Higgyétek el, engem ez egy percig sem zavart. Hiszek abban, hogy aki tavasszal a Momentumot támogatta, az nem az embertelenségre, hanem a szolidaritásra szavazott."

A 444 ismerteti, hogy a DK-képviselőkkel a párt szavazói sem feltétlenül értettek egyet, Ara-Kovács Attila válaszul azzal indokolta a döntésüket, hogy "egy semmire sem kötelező, bármit megoldani képtelen, szélsőbalos, populista szabályozás" volt a szavazás tárgya.

Érdekesség továbbá, hogy mind a DK, mind pedig a Momentum kisebbségben maradt álláspontjával a saját EP-frakciójában.

Borítófotó: Farkas Norbert/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!