Vérfürdőt rendezett káldi otthonában a 20 éves Krisztián: anyját megölte, 15 éves öccsét pedig súlyosan megsebesítette. A tragédia a péntekre virradó éjszaka történt a Vas megyei Káldon.

Krisztián egy késsel szúrta meg anyját. A nyolc tagú család többi tagja aludt, csak Renátó tudott a védelmére kelni. A bátyja őt is megsebesítette, olyan súlyosan, hogy intenzív osztályra került. A támadó ezt követően elmenekült otthonról, és a rendőrök fogták el.

A nő Rolanddal, élettársával élt együtt, két közös gyermekük három és egyéves. Velük élt Zsanett korábbi házasságából született négy gyerek is, a legnagyobb már elköltözött.

"Vettem a páromnak egy kiskutyát születésnapjára, amit Krisztián magának akart. Úgy tudom, ebből az apróságból pattant ki a vita. Én már aludtam, mire kiértem a konyhába, Zsanettből már ömlött a vér. Csak annyit tudott mondani, hogy megszúrták, aztán elájult. Esélye sem volt, a szúrás a tüdejét is elérte. Életem szerelmét veszítettem el"

– mondta el a Borsnak Roland.

Krisztiánról elmondta, hogy beteg, többször kezelték pszichiátrián. A fiúval aznap délután is gondok voltak, mert a családtagok mobilját elszedte és nem akarta visszaadni, ezért rendőrt hívtak ki.

Már korábban is voltak problémák vele, volt, hogy a ház ablakát kővel dobta ki. Az egyik utcában lakó lányával akart összejön, de nem bírta elviselni a visszautasítást, ezért is rendőrségi ügy folyik ellene. A helyiek szerint a fiú nem dolgozik, de drogozik. Az anyja a gondok miatt kezeltetni szerette volna.

Az édesanya halála után a gyerekek egy barátjukhoz kerültek, és a lap értesülése szerint még nem tudják, mi történt a családjukkal.

A félárván maradt kicsikkel Roland elköltözik, Tatabányán szeretné őket felnevelni. Életükhöz bármilyen támogatást szívesen elfogadnak.

A támadóval szemben halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást - írta az MTI.