Miközben a koronavírus-járvány szinte a gazdaság minden szektorát sújtotta, a Magyar Nemzeti Bank az idén is jelentős összeget fordított az adófizetők pénzéből a jegybanki dolgozók karácsonyi jutalmazására.


A Matolcsy György vezette intézmény az idén valamivel több mint nettó 450 millió forintot osztott ki összesen 950 "kiemelkedő teljesítményt nyújtó" munkavállaló között. Ez pedig azt jelenti, hogy majdnem kétszázzal többen kaptak idén jutalmat, mint tavaly. Lapunknak azt írták, a jutalmazottak 90 százaléka nem vezető beosztású. Tájékoztatásuk szerint

átlagosan egy-egy dolgozó nettó 473 713 forint jutalomban részesült.

Bár a prémiumok összege az elmúlt években emelkedett, az idén csaknem a tavalyi összeggel megegyező mennyiségű közpénzt osztattak ki:

Közölték, a jutalmakról a munkáltatói jogkör gyakorlója a szakterületek vezetőinek javaslata alapján döntött. A Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül prémiumot, jutalmat idén sem kapnak. Igaz, Matolcsy György havi alapbére ötmillió forint.

A jegybank hozzátette:

Az MNB az elmúlt éveket folyamatosan pozitív eredménnyel zárta, így az MNB működése nemhogy nem jelent terhet a költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek, hanem 2020-ban már rekordméretű, 250 milliárd forint osztalékot is fizetett. Az MNB a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók részére kifizetett jutalmat tehát a gazdaságos működéséből fakadó eredményéből biztosította.

Tavaly a jegybank azt is kiemelte, hogy nem adófizetői pénzből biztosították a jutalmakat, noha az MNB összes bevétele és kiadása közpénznek minősül. Ezzel a válaszuk alapján feltehetően már a jegybanknál is egyetértenek, mivel az idén már nem állították, hogy nem közpénzről van szó.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!