A Magyar Nemzeti Bank (MNB)757 kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalója részesült idén karácsonyi jutalomban - tudta meg a 24.hu.


A jegybanki dolgozók közt összesen 460,5 millió forint közpénzt osztott szét a Matolcsy György vezette intézmény, fejenként átlagosan nettó 537 ezer forintot kaptak.

Az MNB tájékoztatása szerint a korábbi évek gyakorlatának megfelelően részesítették jutalomban a munkatársakat, akiknek több mint 80 százaléka nem vezető beosztású személy. Mint írták, a jutalmakról a munkáltatói jogkör gyakorlója a szakterületek vezetőinek javaslata alapján döntött.

A jutalmak összege az elmúlt években emelkedett:

Kérdésünkre közölték, hogy Matolcsy György jegybank elnök és az MNB alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül sem prémiumot, sem jutalmat nem kaptak. Matolcsy havi alapbére ötmillió forint.

Hozzátették,

az MNB az elmúlt éveket folyamatosan pozitív eredménnyel zárta, kétszer is rekordösszegű osztalékot fizettet be a költségvetésbe, az MNB működése nem jelent terhet a központi költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek. Az MNB a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók részére kifizetett jutalmat tehát a gazdaságos működéséből fakadó eredményéből, nem pedig adófizetői pénzekből biztosította.

Utóbbi mondat egyébként nem igaz, mivel a Magyar Nemzeti Bank összes bevétele és kiadása, vagyis a teljes költségvetése közpénznek minősül.

Kiemelt kép:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!