25 éves vagyok, ő lenne az első olyan lány, akivel szeretnék egy komolyabb kapcsolatot. A lány 20 éves, egyetemista, egy éve szingli és körülbelül három hónapja napi szinten tartjuk a kapcsolatot. Beszélgetünk, ami nagyon jó vele, mert megért, hasonlóan gondolkozunk. Észrevettem, hogy szerintem csak úgy tekint rám, mint egy nagyon jó barátra. Nem tudom, mi tevő legyek, mondjam meg neki, hogy én kicsit másképp gondolom ezt az egészet? Úgy vettem észre, hogy ő még szeretné élni az életét, egyetemista, fiatal, én pedig már szeretnék megkomolyodni, egy társra vágyom, aki megért. Remélem, a tanácsaival tud segíteni, előre is köszönöm válaszát.


Az olvasói levelet Albert (ál)nevű kaptuk, a barát zóna és a párkapcsolati zóna közötti különbségről eddig még kevés szó esett az Így jártam blogban, örülünk, hogy végre erről is érkezett olvasói levél.

Mit lehet tenni?

A barát zónát - vagyis az angolul elterjedt friend zone-t - mindannyian ismerjük, amikor két ember közül az egyik többet szeretne a másiktól, aki valamiért nem tud több lenni pusztán barátnál. Ilyenkor a két embernek nem azonosak a szándékaik, és ebben a kvázi patthelyzetben akár évekre beleragadhatnak, általában egyik fél sem meri elmondani, mi a valóság. Az eltérő szándék miatt idővel fájdalmas búcsú következik be, egyikük elveszít egy fontos barátot, másikuk pedig elveszíti a szerelmét. A kialakult kötődés miatt fájdalmas az elválás. A probléma ott kezdődik, hogy már a megismerkedéskor valami eltolódott, és hiába közeledett olvasónk a kiszemelt lányhoz, nem voltak egyértelműek a szándékai. A barátság jó alapja lehet egy kapcsolatnak, hiszen a párkapcsolatokban a két fél egymás legjobb barátaivá is válik idővel. A barát zónából pedig ki lehet mászni, ehhez azonban a jelenlegi viselkedést, a lányhoz való hozzáálláson muszáj változtatni. Tartsuk szem előtt azt, hogy a vágynak távolságra van szüksége, akkor indulhat be a változás, ha a romantikus-erotikus vágy kialakul a másik félben is.

Ha mindent megadunk a másiknak, ha kiszámíthatóvá válnak a reakcióink, cselekedeteink, akkor nem marad intim szféra, amiben ki tud alakulni a vágyakozás.

A titokzatosság tehát azért szükséges, hogy a szerelmi érdeklődést fenntartsuk, hogy a szerelem megszülethessen két ember között. A barátságból csak így lehet kimászni, ha az egyik fél többet szeretne. Az jó irány, ha olvasónk felismerte, hogy csak barátként tekint rá a lány, fontos tudatosítani magában azt is, hogy ettől nem lett lúzer vagy áldozat ebben a barátságban, csak kevés tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy változtasson a jelenlegi helyzeten. A változtatást az alábbiak szerint javaslom:

  • hagyja abba a lány fotóinak nézegetését, azt, hogy folyton rá gondol, hogy neki szeretne megfelelni, érte él,
  • a napi szintű kapcsolatot - cset, sms vagy telefon - hagyja abba, ezzel együtt szüntesse meg a mindennapokról való csacsogást,
  • ne mondjon el önmagáról mindent, hogy mit csinált aznap, kivel beszélt, merre ment, ez egyértelműen a barát zónában tartja olvasónkat,
  • mutasson kevesebb érdeklődést, nem baj, ha nem veszi fel neki azonnal a telefont és csak pár óra múlva hívja vissza, ne is magyarázkodjon, hogy miért nem vette fel,
  • kerülje azokat a beszélgetéseket, amikben a lány az érzelmi életéről, szerelmeiről, pasikról beszél, és ne is adjon neki párkapcsolati témában tanácsot,
  • várja meg, hogy ő lépjen, ő telefonáljon, keltse fel az érdeklődését,
  • ne aggódjon túl sokat a lányért, inkább foglalkozzon magával, relaxáljon, mozogjon többet vagy éljen a hobbijának, ne a lány legyen a hobbi,
  • mondjon neki időnként nemet,
  • semmiképp ne valljon az érzelmeiről, csak akkor, ha már valami megváltozott, ha eddig mondogatta a lánynak, hogy milyen szép, milyen tökéletes, hagyja abba, várja meg, amíg a lány beszél először az érzelmeiről,
  • kezdjen el más lányokkal randizni, és ne beszélje meg a lánnyal, természetesen nem kell felszedni egyik randipartnert sem, csak egy kicsit terelje el a figyelmét, másrészt a titokzatosságot ezzel sikerülhet megtartani,
  • ne kérjen engedélyt a lánytól a cselekedeteire, és ne aggódjon olvasónk azon, hogyha a lány nincs ott körülötte folyton.

Mindezek talán túlságosan szigorú lépéseknek tűnnek, és felvetheti azt a kérdést, hogy vajon nem fogja-e elüldözni, elveszíteni maga mellől ezekkel a lépésekkel. A válasz az, hogy ezeket ha észben tartja olvasónk és cselekszik, akkor elérheti, hogy a lánynak hiányozzon. Úgy.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az [email protected] email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Máté Csaba


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!