A volt rádiós szenvedélyes kajakos. Ez volt a harmadik grönlandi útja, és azt meséli, minden eddiginél nagyobb jéghegyekkel találkozott. A klímaváltozás más nyomaival is szembesült, például egy kihalt halászfaluval, a tenger melegedése miatt ugyanis eltűntek a tőkehalak.
Szabó Gál Andrást a nagyközönség Villám Gézaként ismeri, ez volt a neve rádiósként úgy 30 éve. Őrült telefonjai tették feledhetetlenné a nevét. Feszegette a határokat akkor és azóta is. Eltűnt előlünk, mert Los Angelesben élt 20 évig, de egyéni kalandjai mindig voltak. A Budapest-Bamako Rally volt az újabb, tömegeket megmozgató ötlete. Öreg járművekkel Afrikát megjárni nagy kihívás, egyben olyan kaland, ahol nemcsak a vezetésről, hanem a világról is sokat lehet tanulni. András imádja a megpróbáltatásokat, de mindig olyasmit keres, amitől több, jobb lesz, és igyekszik rászorulóknak is segíteni. A természetért rajong, a környezetvédelemre nagyon figyel.
Grönland nem egy turistaközpont. Ide azok járnak kajakozni, akik alaposan felkészültek. A Jeges-tenger és az Atlanti-óceán között megbúvó távoli sarkvidéki vadon, a világ legnagyobb szigete a páratlan természeti szépségek országa. András pár hete harmadszor járt ott.
Azt mondja, neki ez a pihenés, nem az „all inclusive”, mindent kináló hotelek. Már régen is nagyon szeretett kajakozni, igaz, a 90-es években majdnem belefulladt a Dunába.
„Az egyik árvíznél besodródtam egy pontonhíd alá. Halálközeli élményem volt. Egy drótkötelet kaptam el, és azon másztam ki, mint egy pókember. A kajakom el is vesztettem, és úgy éreztem, be kell fejezni ezt a sportot, mert túl veszélyes” – emlékszik vissza.
Húsz évvel később viszont elkezdett fájni a térde. „Úgy gondoltam, a biciklizéssel és a gyaloglással óvatosabban kell bánnom, de a kajak még jó lehet. A tengerparton laktam, ami ideális hely evezni.”
Beiratkozott egy tanfolyamra, ahol megtanították, amit a tengeren tudni kell, leginkább azt, hogyan kell visszaszállni a kajakba. Hamar beszippantotta ez a hobbi.
Mindez 2016-ban történt. A következő évben már Grönland felé vette az irányt. „Olvastam, hogy ott találták fel a kajakot, úgyhogy ennél stílszerűbb és helyénvalóbb közlekedési eszköz nem létezik a sziget megismeréséhez.”
Kitett a Facebookra egy felhívást, hogy aki akar, csatlakozzon. Nagy csapat jött össze, 13-an indultak el. A második napra viszont kilencen lemorzsolódtak.
„A kalandvágy fontos, de kell a felkészülés fejben és testben is. Nem lehet keksszel, cigivel és kólával leevezni 250 kilométert a tengeren. Volt egy srác, aki egy rekesz sörrel indult el. A csapat többsége végül az alaptáborban élvezte az egy hetet. Palacsintát sütöttek, pecáztak, kirándultak, meg ismerkedtek a helyiekkel, mi pedig kajakoztunk.”
Együtt mentek 2018-ban is a déli részre, ahol a vikingek éltek egykor. Aztán jött a Covid, és idén tudtak újra visszatérni. Kóczán András és Gaál Péter most is ott volt, korábbi harmadik társuk, Beni Mahler helyett most Ősze Szilvia utazott. Nőként is sikerült a hosszú, nagy kitartást igénylő túrát megcsinálnia – úgy, hogy ők egy héttel tovább maradtak, mint András.
Most Kelet–Grönlandon jártak. A Magyarországnál 22-szer nagyobb szigeten mindössze annyian élnek, mint Sopronban. A sokat látott Andrásnak ez a kedvenc úticélja.
„Varázslatos hely. Ha akarom, semmit nem látok a civilizációból. Kint vagyok a természetben, és élvezem annak minden varázsát és báját.”
Az érintetlen területen persze leselkedhetnek rájuk veszélyek. Andrásról az a hír járja, hogy kockázatvállaló, de azt mondja, ez tévedés.
„Nem megyek bele hülye szituációkba, hogy lesz, ami lesz. Mindig alaposan végiggondolom, hogy mi történhet. Például mi van akkor, ha beleesek a vízbe. Legyen rajtam mentőmellény, legyen nálam tengeri rádió, és tudjam, hogyan kell visszamászni a kajakba.”
Grönlandon az időjárásra is mindig nagyon kell figyelni. Nagy szélben nem szabad vízre szállni. Felkészültek a jegesmedvetámadásokra is, bár kicsi volt az esélye, hogy összefutnak egy vadállattal. De András nem bízott a „kicsi esélyben”, még az első túrája előtt elment egy céllövő tanfolyamra, és mindig bérel puskát is a helyszínen.
Kelet-Grönland legnagyobb városából, Tasiilaqból indultak. Ott szerezték be az utazáshoz szükséges utolsó dolgokat. Ott volt az alaptábor, ahol otthagyhattak utcai ruhát, hátizsákot és minden mást, ami nem kell a kajakozáshoz.
A nem túl nagy kajakban ugyanis sok mindennek el kell férnie. Vinni kell tartalékevezőt, elsősegély csomagot, hálózsákot, mindennek meg kell lennie a kommunikációhoz és a főzéshez. András mindig visz olajat, fűszereket és kotyogós kávéfőzőt is.
„Emellett alapcucc a száraz ruha. Ez alá felvehetsz bármilyen meleg réteget, tökéletesen lezár, ha vizbe esel, akkor sem leszel vizes. Persze ehhez nagyon pontosan kell behúzni a cipzárakat.”
Kell a mentőmellény és több réteg meleg ruha. Andrásék útjakor jó idő volt, - 2 fok alá nem süllyedt a hőmérséklet, sőt volt, hogy 10 fokot is mértek.
„Kell egy kis naptej is. Mindennek meg kell találni a helyét. Én alapjában véve egy nagyon rendetlen ember vagyok, de a kempingezés, túrázás megtanított, hogy ha nem tudod pontosan, mi hol van, nem fogod jól érezni magad. Inkább szétszedem még egyszer a csomagot, mint hogy rossz helyre rakjam be mondjuk a fejlámpámat, és ne találjam, amikor a sötétben kell.”
Mostani felkészülésükbe egyetlen hiba csúszott: menet közben kifogyott a gázkészletük. Kénytelek voltak megtanulni, hogyan lehet mohát és tőzeget égetni, hogy legyen ebéd. András azt meséli,
„Ezekből nem lehet tudományos következtetéseket levonni, csak azt, hogy nagyobb darabok váltak le a gleccserből. Lehet, hogy azért, mert a mostani nyár szokatlanul meleg volt, de az is lehet, hogy már minden nyár melegebb lesz, és mindig nagyobb és nagyobb jéghegyek úsznak majd a tengerben.”
A látvány szinte lebénította. Bálnákat látott már máshol is, de azt mondja, a hatalmas jéghegyekkel együtt káprázatos volt az élmény.
András szerint lenyűgöző a természet azokon a helyeken, ahol nincsenek emberek, ahol nincs semmiféle ipari fejlesztés.
„Iszonyú harmóniában lehet élni a természettel, ahol nincs gyár, autókereskedés, luxusszállodák. Az a kevés ember, aki itt él, lerak egy darab faházat valahova, és elvezeti a csatornát, de nem erőszakolják meg a Földet olyan mértékben, mint a világ többi részén.”
„Az elmúlt években annyit emelkedett a tenger hőmérséklete, hogy a tőkehalak elköltöztek. Mivel ezeken a helyeken a halászat tartotta el az embereket, kénytelenek voltak ők is továbbállni oda, ahol találnak ennivalót. Ijesztő előjele ez annak, mi történik a világban mindenhol, ahol halászatból élnek.”
András szerint arrafelé szemetet csak a településeken lehet látni. Ott sem a műanyag a fő probléma.
„Sok boltban nincs is PET-palackos ital. Üveges vizet akartunk venni, de fejenként abból is csak hármat kaptunk egy hétre. Nagyobb gond ott, mi lesz a szétrozsdásodott hajómotorral vagy egy tönkrement motoros szánnal.”
Az utolsó napot András egy helyi férfivel töltötte. Elmentek egy elhagyott amerikai katonai bázisra, és vadászni is. Ott nem hobbiból ejtenek állatokat.
András vegetáriánus, utálja a vadászatot. „Sportként, kedvtelési időtöltésként nem fér össze a lelkivilágommal, meg a környezetvédelemmel. Ezeknél a természetközeli népeknél viszont ez a táplálkozás alappillére” – mondja.
„Itt évente kétszer kap árut a közért. Nincs semmi. A vitaminokat, az ásványi sókat leginkább a húsból tudják bevinni a helyiek. Ezzel a vadászattal nincs gondom.” Olyannyira, hogy most azt tervezi, jövőre kimondottan egy vadászatra megy Grönlandra, a világ legészakibb településére, Qaanaaq-ra.
Grönlandról csak néhány hete tért haza, de már tervezi a következő kalandját. A kajak mellett a bicikli a kedvence. Hamarosan el is indul egy 700 kilométeres belföldi túrára, az épülő Kék horizont kerékpárút mentén.
A természetért rajongó, környezetvédő András írt egy cikket a grönlandi útjáról a Földrajzi társaság magazinjában, és azt tervezi, gyerekeknek, fiataloknak tart előadásokat a természet szeretetéről.
